Egymást kiszorítva tizedelte Magyarországot a bélpoklosság, a fekete halál és az epekórság általában 10 évenként. Ez volt a rettegés 800 éve.
Egymást kiszorítva tizedelte Magyarországot a bélpoklosság, a fekete halál és az epekórság általában 10 évenként. Ez volt a rettegés 800 éve.
Egykoron az utazás valódi főúri passziónak számított, rajtuk kívül csupán a zarándokok, a kalandorok, a bűnözők és az inasok fordultak elő az utakon. Kóstoló az elmúlt évszázadok úti kalandjaiból!
Pohánka, tatárka, haricska, csicsóka és tarlórépa – csupa olyan növény, amit a XX. század lesöpört az asztalainkról. A szegények egykori ételei manapság az újhullámosok szuperfoodjai.
A XX. század előtt a teljes életüket elvesztették azok, akiket az egyház kiátkozott. Pedig még arra is volt példa, hogy királyok és főurak jutottak erre a sorsa, máskor egész országok. De vajon mit is jelentett az egyházi átok?
Tulajdonképpen az araboknak és a szlovákoknak köszönhetjük, hogy ma pálinkával koccintunk a vidéki lagzikban. Az ital pedig az első masszív alkoholistákat hozta magával.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
A régi időkben sokkal színesebb volt a farsangi időszak: a tuskót a vénlányok húzták, a szalmabábut a falu apraja-nagyja égette, de egy biztos, otthon senki sem maradt!
Farsangi mennyasszony és vőlegény - Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, OMSZK.hu
Köszvény, szifilisz, vadász és hadász-balesetek, himlő és lepra tizedelte a régmúlt korok lakosságát, ezek pedig a leggazdagabbakat sem kímélték! Sőt némelyik kifejezetten úri betegségnek számított.
Forrás: Fortepan
Egy milliókba kerülő ínyencség története a vaskarikás malacoktól és pudliktól az ecetes borig, néhány XIX. századi recepttel.
Forrás: Wikipedia
Egy gróf, aki megnyitja az első magyar vidéki óvodát, majd megpróbálja megakadályozni az 1848-49-es szabadságharcot, négy év múlva pedig átveszi a Nemzeti Színház irányítását. Festetics Leó színes élete.
A kép forrása: wikipedia
Akit a zene és a kisdedek bűvöltek el
A XIX. század mágnásairól mindannyiunknak a politika, az akadémia, a nemzeti casinó és egyéb nagyszabású ügyek jutnak az eszünkbe, holott néhányan a politika helyett inkább a kultúrára összpontosítottak. Ilyen volt Festetics Leó gróf is, akinek élete olyan volt, mint egy színes festmény. Már a születésekor elveszítette édesanyját, báró Sturm Filippinát, így édesapja nevelte a beteges kisgyermeket, de sajnos pár év múlva édesapja is elhunyt. Tanítását mostohája és nagybátyja, Festetics György biztosította számára Bécsben a Theresianumban, majd a keszthelyi Georgikonban is tanult. Az ifjú gróf nem sokat törődött a politikával, inkább a művészet és társasélet iránt érdeklődött, sokan tehetséges zeneszerzőnek tartották. Egészen fiatalon lépett be a „gyermekkerteket” felügyelő egyletbe, amelynek egy ingatlant adományozott Tolnán, a birtokán. Itt jött létre az első vidéki óvoda, mindemellett pedig megszervezte az óvodai tanítók képzését is a fővárosban. A XIX. században igen különlegesnek számított, hogy egy főúr a gyerekek sorsával törődjön, de festetics Leó a saját gyermekeit is igen szerette, legkisebb kislányának fejlődéséről még egy szívhez szóló naplót is vezetett, amelyet idős korában publikált. A gyerekek mellett másik szenvedélye a zene volt, zeneszerzőként is tehetségesnek tartották. Az 1830-as években lett a zenegylet vezetője, amellyel operákat és hangversenyeket szerveztek, és itt került igen közeli barátságba Liszt Ferenccel, akit többször vendégül is látott feleségével tolnai birtokán.
Egy mágnás, aki kerüli a politikát
Az 1848-as Forradalmat és Szabadságharcot elhibázott döntésnek gondolta, és egy alkalommal megpróbálta Kossuth Lajost meggyőzni arról, hogy hagyjanak fel a függetlenségi törekvésekkel. Kossuth megbízásából Bécsbe ment tárgyalni az esetleges fegyverletételről, de ott a császár és körei Kossuth kémjének tartották Festetics Leót, és szobafogságra ítélték a Burgban. A sikertelen vállalkozás után teljesen visszahúzódott a politikai élettől és a 49-es harcokban egyáltalán nem vett részt és véleményt sem nyilvánított, illetve a születése után járó szavazati és politikai jogokkal sem élt. Ezekben a nehéz időkben idejét jórészt a családjának és a vadászatnak szentelte, még egy könyvet is írt „Herczeg Eszterházy család fővadászatai Ozorán” címmel, amelyben az Eszterházyak által szervezett vadászatoknak állít emléket. Mivel nem vállalt aktív szerepet az 1948-as eseményekben, így birtokait nem bántották a Habsburgok, ugyanakkor Festetics Leó önmaga is megoldotta, hogy vagyona vészesen lecsappanjon. Szüleitől örökölt Balaton-környéki földjeit eladta és Tolna megyében vásárolt birtokokat, amelyeket nem sikerült nyereségesen működtetnie, így négy gyermekére már igen csekélyke vagyont hagyott.
Így lett színházigazgatóból a színésziskola vezetője
Talán a művészetek iránti szeretete, esetleg rossz birtokosi mivolta vezetett oda, hogy 1852-ben elvállalta a Nemzeti Színház vezetését. Ferenc József és Albrecht főherceg szemében Festetics Leó Habsburg-hű, becsületes embernek bizonyult, aki ráadásul még a művészetekhez is értett, így felkérték egy színházigazgatói posztra. Bár csak pár évig állt a Nemzeti Színház élén, de igen jelentőset alkotott: ügyes, tiszta gazdálkodással megszüntette a színház adósságállományát, kibővítette és feljavította a kelléktárat és a kosztümtárat, erkélyt építtetett a színház épületében. Karnagyként ő szerződtette Erkel Ferencet és Dopplert. Működése alatt 194 darabot mutattak be, ebből 35 operát, köztük olyan darabokat, mint a Hugenották, a Rigoletto, a Két huszár, a Zsidónő és a Trubadúr. Már színházi tevékenysége alatt felmerült egy komoly színitanoda létrehozásának terve, amelyre végül pár évvel később került sor, amikor a Festetics Leót leváltották a Nemzeti Színház éléről, hiszen a kiegyezés szelei fújtak, így a Habsburgok jobbnak látták az ellenzéki érzületeiről ismert Ráday Gedeont megtenni a színház vezetőjének. Ezután Festetics Leó lett az általa is támogatott színiiskola vezetője, itt szolgált egészen idős koráig, csupán csak halála előtt pár évvel vonult vissza.
Szerelmi jóslások, erotikus játékok, jókedv és nótaszó tette izgalmassá egykoron a fonókat, ahol összegyűlt kendert, lent fonni a falu apraja-nagyja.
Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár/Magyar Néprajzi Lexikon