Köszvény, szifilisz, vadász és hadász-balesetek, himlő és lepra tizedelte a régmúlt korok lakosságát, ezek pedig a leggazdagabbakat sem kímélték! Sőt némelyik kifejezetten úri betegségnek számított.

Forrás: Fortepan

A mai korban nehéz elképzelni, hogy évszázadokkal ezelőtt egy 35-40 éves ember már idősnek számított. Az egészségügyi ellátás fejletlensége miatt ugyanis óriási volt a halandóság, a manapság egyszerű betegségeknek számító problémák sokszor a páciensek életébe kerültek. S bár a nemeseknek jóval több pénze volt a gyógyítókra, mégis olykor nagyobb veszélyek leselkedtek rájuk, mint a birtokaikon zárt közösségekben élő parasztokra. De vajon miért volt ez így?

 A jólét átka

Először érdemes a kétféle társadalmi csoport eltérő életkörülményeire gondolni. Amíg a parasztok jórészt növényi eledelen éltek és alkoholhoz is csak ritkán jutottak, addig a nemesek dúskáltak szinte mindenféle jóban. Nem hiába nevezik máig a köszvényt a gazdagok betegségének, amely egy igen fájdalmas, veseelégtelenséggel járó betegség. A húgysav-túltengést, amely az ízületekben lerakódva komoly problémákhoz vezet, elsősorban a vörös húsok és az alkohol mértéktelen fogyasztása okozza. Állítólag már Károly Róbert királyunk is ettől szenvedett, és mellette még sok dőzsölő nemesember. Ha valaki nem örökölte a köszvényre való hajlamot, még mindig elhunyhatott alkohol okozta májgyulladás következtében, amit sokszor a korabeli orvosok mérgezésnek hittek tünetei alapján. Természetesen a mulatozásokkal együtt járt a tivornya és a szebbik nem hajkurászása is. Sok nemes nem vetette meg a bordélyokat és a városi csehókat sem, így a bujakór – azaz a szifilisz, tripper és társai – szintén szorgosan szedték áldozataikat. A híres árvízi hajós, Wesselényi báró is például a szifilisz következményei miatt hunyt el. Ezek a jóléttel szorosan összefüggő betegségek a vidéki parasztságot jóval kevésbé érintették, mint uraikat.

 A bátorság olykor kórral jár

A harcban és vadászaton szerzett különféle sérülések is igen előkelő helyet foglaltak el a halálokozati listákon, már csak amiatt is, mert a vérmérgezést okozó higiéniás problémákkal vajmi keveset foglalkoztak egy-egy sérülés után. Gondoljunk csak Zrínyi Miklós végzetes vadászbalesetére vagy Luxemburgi Zsigmond király első feleségére, Máriára, akik mind egy-egy balul elsült vadászat miatt vesztették életüket. A különféle hadjáratok és csaták sem voltak kíméletesebbek az éppen aktuális uralkodó seregében szolgáló urakkal és katonákkal. Az ízületi kopás enyhébb-súlyosabb formája és az ebből adódó reumás fájdalmak szinte minden katonaembernél megfigyelhetőek voltak. Ezt túlnyomórészt a harcokra és menetelésekre jellemző nehéz, egyoldalú testmozgás és a sok, hidegben töltött idő okozhatta. Mindemellett a hadjáratok idején meg kellett küzdeniük a különféle járványokkal is. Tipikusan ilyen hadi fertőzésnek számított a tetvek által közvetített tífusz, amely a kutatók szerint már az ókorban, a peloponnészoszi háború idején is létezett. Ez a lázzal, idegi görcsökkel, szívproblémákkal járó betegség Európában a 16-19. század során sokszor megjelent, állítólag Napóleon moszkvai visszavonulása során több katonája halt meg tífuszban, mint az orosz katonák fegyvereitől. A fertőzöttek halálozási aránya a 40%-ot is elérte.

Isten átka vagy egyszerű betegség?

A XX. század nagy vakcinaforradalma előtt egyébként is rengeteg járvány tombolt szerte Európában és ezek bizony nem kímélték a gyakran utazó nagyurakat sem. A birtokosok többségére az volt a jellemző, hogy csak az év egy részét töltötték vidéki kastélyaikban, máskor a városokban mulatták az időt, esetleg világot láttak és utaztak. A zsúfolt, rossz higiénés körülményekkel rendelkező városok pedig kiváló táptalajt biztosítottak a különböző járványoknak.  Ezektől szinte mindenki rettegett, mert a gyógyulás csupán a vakszerencsére volt bízva és azzal sem voltak tisztában az orvosok, hogy mi is okozhatja a fertőzéseket. A pestis kórokozója például a Yersinia pestis, egy pálca alakú baktérium, amelynek három fajtáját különböztetjük meg. Fő közvetítője a patkány, illetve az állatban lakó bolha. A lázzal, mirigynagyobbodással, izomfájdalommal és gennyes bőrcsomókkal járó betegség halálozási rátája legalább 50%-os volt. Állítólag Nagy Lajos királyunk és felesége Margit is elkapta ezt a betegséget, míg előbbi túlélte, a királyné nem volt ilyen szerencsés. Szintén rettegett kór volt a lepra, amely kiütésekkel, bőrfertőzéssel és a végtagok, testrészek elvesztésével járt. Ettől a fertőzéstől olyannyira rettegtek az emberek, hogy a leprásokat szigorúan elkülönítették, ha pedig egy uralkodó véletlenül elkapta, le kellett mondania a trónról. Gyakori volt a fekete-himlő és a kolera is a városokban, majd a fenti szörnyű fertőzések visszaszorulásával a TBC szedte áldozatait.

Különösen veszélyeztetett csoportnak számítottak mind a nemesség, mind a jobbágyság körében a gyerekek. Míg a felnőttek várható élettartama 40-50 év volt átlagosan a 20. század előtt, addig minden 5-ik gyerek meghalt még egy éves kora előtt. Érdekes, hogy a sok embert tömörítő városokban jóval rosszabbak voltak a kicsik kilátásai, mint a falvakban. Ezt a járványveszély, a rosszabb higiénés viszonyok is okozhatták. Ez a tendencia viszont a XX. század elejére teljesen megfordul és a városokban, illetve a jobb módban született gyerekek kilátásai duplán jobbak lettek, mint a falvakban világra jövő gyerekeké.