A XX. század előtt a teljes életüket elvesztették azok, akiket az egyház kiátkozott. Pedig még arra is volt példa, hogy királyok és főurak jutottak erre a sorsa, máskor egész országok. De vajon mit is jelentett az egyházi átok?
Csák Máté is a kiátkozás sorsára jutott
Kép: wikipedia
Némely katolikus portál szerint az egyházi átok elnevezés igen középkorias, és nem is utal az elnevezés a procedúra valódi tartalmára. Jóval megfelelőbb a kiközösítés szót használni, amely az Egyházi Törvénykönyv szerint a cenzúrák közé tartozik, azaz a bűnös magatartással való felhagyást „kikényszeríteni” hivatott, vagyis gyógyító büntetés. A mai kor embere már nem igen találkozik személyesen az egyházi átokkal, és annak minden velejárójával. S talán már manapság nem is jelentene olyan nagy problémát, ha valaki kiközösítés miatt nem mehetne misére, nem áldozhatna, esetleg nem házasodhatna templomban. Régen viszont az emberek életének legfontosabb eseményei kizárólag az egyházi szertartásokhoz kötődtek: csak a megkeresztelt gyerekek kerültek be az egyházi nyilvántartásba, más nem is létezett, csak a keresztényeket temették valódi temetőbe, azaz megszentelt földbe, és a házasságot is csak a templomban lehetett kötni, arról nem is beszélve, hogy királyt is csak a papok koronázhattak meg. Így, ha valakit kiközösítettek, az gyakorlatilag nem élhetett normális életet.
A kiközösítés jelentőségét természetesen ismerték az egyház képviselői is, így a pápától kezdve a püspökökig sokan éltek is ezzel az eszközzel, nemcsak a vallási eltévelyedők esetében, de bármikor, ha az érdekeik úgy kívánták. A püspökök például rendszeresen kiátkozták azokat a szegény közembereket, akik nem fizették rendesen az adót feléjük. De komoly főurak kiátkozására is volt példa. Az egyik figyelemreméltó sztori II. Endre királyunkkal történt, aki önmaga igen vallásos volt, és még keresztes hadjáratot is vezetett a Szent Földre. Onnan visszatérve viszont úgy próbálta saját anyagi helyzetét normalizálni, hogy pártolta az izraelitákat, jogokat és ingatlanokat juttatott nekik, ráadásul a katolikus egyház javainak egy részét kisajátította. Persze Róma nem nézte jó szemmel Endre ténykedését, így a pápa egyszerű figyelmeztetésként a király vezető udvarnokait kiátkozta, nevezetesen Dénes nádort, Sámuel kamara-ispánt és Miklós tárnokmestert is egyházi kiközösítéssel sújtotta. Állítólag ezért is született meg az 1222-es aranybulla, amely a mindenkori király, hűbéresei és az egyház közötti kapcsolatokat hivatott szabályozni. II. Endre végül elkerülte a kiátkozást, de pár száz évvel később Mátyás király apósa, a huszita Podjebrád György cseh király már nem járt ilyen szerencsével.
Podjebrád György
Kép: wikipedia
Történt ugyanis, hogy a különböző hatalmi harcokban a husziták közül érkező György egy csellel Csehország törvényes királyává vált. Akkoriban csakis a pápa és a katolikus egyház képviselői koronázhattak királyokat, így György megígérte, hogy az országot visszavezeti a katolikus hitre. Podjebrádot végül 1458. március 2-án királlyá választották a főurak, aki személyesen titokban áttért a katolikus hitre, és az őt megkoronázó két magyar püspöknek esküvel megígérte, hogy az egész országot vissza fogja terelni a római egyházba. Igen ám, de a koronázás után Podjebrád elfelejtkezett ígéretéről, sőt ismét a huszitákhoz pártolt, amit a pápa nem nézett jó szemmel. II. Pál pápa végül átokkal sújtotta a cseh királyt, és még keresztes hadjáratot is hirdetett ellene. A sors fintora, hogy pont Mátyás, a veje volt az, aki szerette volna Györgyöt kibékíteni az egyházzal, de mikor nem járt sikerrel, egyszerűen elvette tőle a cseh koronát, és saját magát tette meg törvényes uralkodónak.
Persze arra is volt példa, hogy az egyház hatalmát pont egy-egy király használta fel saját céljai érdekében. Ez történt Csák Máté kiátkozásakor is. A nagyhatalmú főúr ugyanis a mai Szlovákia jó részét uralma alá hajtotta, és komoly adókat vetett ki az ott élőkre. A befolyt pénzből erős hadsereget tartott fenn, és folyamatosan támadta a magyar királyt, aki szintén igényt tartott volna az északi területekre. Végül egyházi közvetítéssel létrejött egy megállapodás, mely szerint Csák Máté elfogadja Károly Róbertet Magyarország törvényes urának, és engedelmességi esküt is tesz. Az oligarcha mégis folyamatosan portyázgatott Buda felé a király kárára, így végül 1311-ben Gentilis pápai követ kiátkozta. Ez azzal járt, hogy minden tisztjét, szolgáját és jobbágyát fölmentették az iránta való hűség alól, sőt még az egyházi temetést is megtagadták tőle. Csák Máté erre válaszként mind az esztergomi érseket, mind a nyitrai püspököt elzavarta, mert ki merték hirdetni az ítéletet. Miután a kiátkozás nem járt sikerrel, végül Károly Róbert hadi úton szerzett érvényt jogainak, és a rozgonyi csatában legyőzte Csák Mátét.
Érdekes, hogy nemcsak személyeket lehet kiközösíteni, hanem jelenségeket és tárgyakat is. Az 1600-as években például VIII. Orbán pápa a dohányzást és a tubákolást átkozta ki, mivel akkoriban a spanyol papok túlságosan rászoktatták erre a szenvedélyre a teljes római papságot. A XX. század első felében, konkrétan arra is volt példa, hogy egy teljes országot kiátkozzanak. Mexikóban a spanyol uralom révén az egyház és a politika, valamint az uralkodó réteg és az egyház kapcsolatai igencsak összefonódtak. Így a mindenkori függetlenségpártiak és a XIX. századi baloldali aktivisták nemcsak az uralkodót és az arisztokratákat támadták, de a katolikus egyházat is. 1924-ben került hatalomra Calles Plutarc Éliást, aki egy teljes törvénycsomagot kidolgozott az egyház befolyásának megnyirbálására. Erre a Vatikán végül a teljes ország kiátkozásával válaszolt. Egyébként még most az 2000-es években is él ezzel az eszközzel az egyház, például XVI. Benedek sugallatára az ország püspökei kiközösítéssel fenyegették meg Mexikóváros vezetőit, mivel azok legalizálták az abortuszt.
