Birtokélet

Birtokélet

A buli, ahol nem szívták, hanem fonták a kendert!

2019. január 23. - nemesiné

Szerelmi jóslások, erotikus játékok, jókedv és nótaszó tette izgalmassá egykoron a fonókat, ahol összegyűlt kendert, lent fonni a falu apraja-nagyja.

2-198b.jpgForrás: Országos Széchenyi Könyvtár/Magyar Néprajzi Lexikon

Még az 1960-as években is volt olyan település Magyarországon, ahol a téli estéken fonókat szerveztek. Persze ekkor már a kendert, lent, gyapjút szövetkezeti körülmények között termelték, és gyárakban dolgozták fel, így az asszonyok, lányok inkább csak hímezgettek és kötögettek, a férfiak és a legények pedig szórakoztak. Pedig a fonók az elmúlt századokban nemcsak a szórakozás terepének számítottak, de igen komoly munka folyt itt télvíz idején. A fonókat november végétől a farsangi időszak végéig szervezték, pont abban az időszakban, amikor a földeken nem lehetett dolgozni. Tájegységtől függően, eltérő módon szerveződtek ezek az a hosszú sötét, hétköznapi esték: volt, ahol a lányok, asszonyok és gyermeklányok külön-külön gyűltek össze a kijelölt fonóházban, de volt olyan falu is, ahol mindenki együtt ment a fonóba. A fonókat minden esetben hétköznapra időzítették, a hétvégék – különösen a vasárnap – és az egyházi ünnepek alkalmával nem szabad volt fonót szervezni. A fonónak fontos és hasznos szerepe volt a falu és a családok életében, hiszen ilyenkor dolgozták fel a nyáron megtermelt kendert és lent, ilyenkor készült a fonal és a cérna.

 A kendert általában a férfiak vetették a kukoricával egyidőben és szeptember környékén aratták vagy virágos vagy magos formában. Ezután csokrokba kötötték, áztatták akár egy hétig is, majd a szétázott szálakat szárították. Később a guzsallyal ezekből a szárított szálakból fonták a fonalat, amit később vásznakká szőttek. Régebben egyetlen falusi ház sem nélkülözheti a vászonneműeket: házilag készült a férfiak, nők fehérneműje, az abroszok, a törülgetők, a tányértörlők, a zsákok, kötelek, istrángok. A fiatal leányok a fonókban készítették el a stafírungjuk jó részéhez való fonalat, s bizony nem kis szégyen volt az, ha egy leány egy este nem tudott legalább két orsó fonalat felfonni. Persze a legények mindent megtettek, hogy ez ne sikerüljön, a legszebb vagy a feleségnek kiszemelt lányok orsóit ellopták és csak csókért adták vissza. Persze a lányok sem voltak szívbajosak, csakis a legyorsabb és legrátermettebb legényeknek adtak csókot. Ha valamelyik lány a fonó végére orsó nélkül maradt, akkor a legények fonalat kötöttek az otthona kerítésére és meggyújtották azt, hirdetve ország-világ előtt a lány restségét.

 Ebből is jól látszik, hogy a kendermunka főként a gyengébbik nem dolga volt, már az egészen kicsi lányok résztvettek a fonókon és a maradék kender mellett tanulták a fonás csínját-bínját. Az eladósorban lévő lányoknál már komoly tétje volt a munkának, míg az asszonyok a család szükségletei szerint dolgoztak. A korabeli leírások szerint bármennyire is könnyűnek tűnt az ülőmunka, a hosszú órákon át végzett monoton mozdulatok fárasztóak voltak, a fonál és az orsó gyakran szétszedte a fonók ujjait, a kenderből és lenből leváló szálak pedig komoly köhögőrohamokat idéztek elő. Mindezek ellenére a falu népe imádta a fonókat, hiszen ezek jelentették az egyetlen szórakozást a hosszú teleken. Pont emiatt számos népszokás, játék, nóta és hagyomány fűződött a fonókhoz. Voltak vidékek, ahol külön mesélőket is felkértek, akik történetekkel szórakoztatták a fonók vendégeit, őket általában motringgal fizették ki. Gyakori volt a nótázás és a közös kukorica-evés is, alkalmanként a tánc. Régebben nem igen volt olyan falusi helyiség, ahol ezeket meg lehetett volna szervezni, így minden este más-más háznál gyűltek össze a fonásban résztvevők, ilyenkor a háziasszony krumplival vagy kukoricával kínálta a vendégeket. Sőt a módosabb gazdák nagyszabású, többrésztvevős fonókat is szerveztek, ahová akár a szomszéd faluból is ellátogattak.

 Mindezek mellett a fonók jelentették azt a helyszínt, ahol a falu fiataljai egymással ismerkedhettek, beszélgethettek. Nem meglepő tehát, hogy a legpajzánabb játékok – mint a fent említett csókcsenés – vagy a szerelmi jóslások is mind a fonókban születtek. Állítólag ha egy leány maradék kenderszálait, a szöszt csomóba gyűrték és a kiszemelt fiú anyja által legyártott szöszcsomóval együtt elégették, akkor tudni lehetett, hogy tartós lesz-e a házasság. Ha a két szöszgolyó együtt égett el vagy együtt maradt a folyamat során, hosszú házasságra számíthattak a fiatalok. Más vidékeken a szöszgombolyagokat összefogva alulról gyújtották meg, így az égő gombolyagok felemelkedtek, majd leestek. Ha emelkedés és esés közben nem váltak el egymástól, az azt jelentette, hogy a két névadó fiatal szereti egymást. Nagy szégyen volt egyébként, ha egy eladósorban lévő leány a fonók lezártával még húsvétra sem talált párt, őket sok helyen kigúnyolták.

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokelet.blog.hu/api/trackback/id/tr2914584194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyingizik 2019.01.30. 05:50:34

Azon a bulin, ahol szívják, először ott is megfonják...
süti beállítások módosítása