Valójában mire elkezdtük a morzét használni, már elavultnak számított, mégis 150 évig itt maradt velünk.
Forrás: Fortepan,
Bár ma már nehéz elképzelni, hogy a körülményes és lassú telegráf mennyire változtatta meg az életet, az valójában egy új korszakot jelentett a távközlésben. Gondoljunk csak bele, hogy korábban a távíró helyett a gyorsposta-kocsik és a lovasfutárok jelentették a kapcsolattartás legfürgébb módjait. Ezek azonban a bécsi udvarból küldve csak napok alatt érkeztek meg Pozsonyba vagy éppen Pestre. Bármennyire is lassú volt a karakterenként morse kódra fordított, majd – a fogadó állomáson – újra szöveggé formált adatátvitel a távíró segítségével, ez még egy hosszabb szöveg esetében is maximum percekben mérhető késést jelentett. Ennek ellenére hozzánk meglehetősen lassan ért el a megváltó találmány.
A távíró berendezést a már említett ÁBC-t is megalkotó Samuel Morse már 1837 szeptemberében bemutatta. Igaz ekkor még csak a New Yorki egyetem előadótermében, ám a következő év februárjában már a hivatalos bejegyzés is megtörtént. Bár a Monarchia ekkor a kontinens vezető hatalmai közé tartozott, és a találmányok bevezetésében is az élvonalban foglalt helyet, ebben az esetben meglepően nagy késést sikerült összegyűjteni. Nehezen érthető, hogy Magyarország első távíróvonala csupán egy évtizeddel később, 1847-ben lépett működésbe, ez is a Bécs-Brünn vasútvonal mellett futó vezeték pozsonyi leágazásaként, december 26-án (igaz a vasút külön hálózatot épített saját célra és az Sopronban már azév augusztusában üzemelt).
Igaz persze, hogy a távíróvonalak telepítése meglehetősen körülményes volt, hiszen a jeleket továbbító drótokat fapóznákra erősítették fel és így húzták ki a két végpont között. A több száz kilométeres távolságok esetében ez időben és költségekben is sokat követelt a kormányoktól. Ráadásul az eleinte használt rézdrótokról hamar kiderült, hogy hideg időben túlságosan törékennyé válnak és ráadásul igen drágák is. Az azokat leváltó vasdrótok ugyan már végleges megoldást jelentettek, de azok cinkréteggel kellett bevonni a korrózió ellen, ami szintén lassította a telepítéseket, csakúgy, mint az oszlopokra szerelt, jellegzetes szigetelő porcelánharangok gyártása is. A hálózat növekedését a leginkább azonban a szabadságharc vetette vissza.
Ennek ideje alatt még az egyszem Pozsonyi távíróállomás is bezárt, és csak a fegyverletétel után, 1850-ben nyitották meg újra. Igaz ebben az évben neki láttak a Pozsony-Pest vonal kiépítésének is, ám hiába ért a vezeték októberben Pestre, az itteni első állomást az osztrák hadsereg kaszárnyájában szerelték fel. Az új találmány terjedése pedig ezután sem váltott sebességet. Bár a távírószolgáltatást 1853-tól magánszemélyek is igénybevehették, még egy évvel később, 1854-ben is csupán 16 állomás működött az országban. Igaz ekkorra már a vasút is megnyitotta hálózatát a lakosság előtt, mely valamelyest gyorsította a terjedést.
Húsz évvel az első vonal üzembehelyezése után, 1867. áprilisában már 181 állami és 144 vasúti távíróállomás működött, ám az igazi robbanásszerű fejlődés ezután következett be. Az első világháborúig tartó igazi virágkorban az országot elborították a távírópóznák és 1914-re az állomások száma közel 3 ezerre nőtt. Ebben az időben viszont már komolyan kezdett megerősödni az új konkurens, a telefon.
A távbeszélő (még a nevét is a távíró után kapta), 1881-ben jelent meg az országban és 1884-ben már nyilvános állomás is létesült Újpesten. A távírónál könnyebben használható (kódolás nélkül csak beszéddel továbbította az üzeneteket) sokkalta gyorsabban terjedt el, hiszen már 1900-ban is közel 6 ezer előfizetőt jegyeztek be, csak Budapesten. Ennek nyomán érthető, hogy a telefon csakhamar fontosabbá vált a távírónál, így annak hálózatát is magába olvasztotta. A korábban a kommunikációt hihetetlen sebességre gyorsító megoldás azonban csak nagyon lassan tűnt el végleg, hiszen morse kódos továbbítás még az 50-es években is létezett, és az azt felváltó telex egészen a kétezres évek elejéig tartotta magát az országban, bár ekkorra már teljesen megszűnt a használata.
