A leszámolás, a titkos viszonyok napja volt régen a busójárás, és nem a vidámságé.
Busójárás - forrás: Wikipedia
A busójárást hivatalosan is igazi Hungaricumnak nyilvánították már több, mint tíz éve, annak ellenére, hogy eredetileg nem is a magyarok, hanem a sokácok ünnepelték ebben a maskarában a farsangot. Ez utóbbiak egy horvát népcsoport, akik pont Mohács környékén telepedtek le a középkorban. A néprajztudósok és a hagyományőrzők máig vitatják a busók eredetét: van, aki a török hódoltság koráig vezeti vissza a furcsa maszkák hagyományát, állítólag a hódítók elől menekültek a mohácsi szigetre a korabeli emberek, és onnan ijesztgették a török katonákat tél végén. Mások szerint a télűző, farsangi népi szokásokhoz van köze és talán a pogány, kecskelábú termékenység istenség, Pán ünnepéhez. Egy biztos, hogy a busójárás manapság már valódi idegenforgalmi látványosságnak számít, amire külföldről is érkeznek látogatók. Ilyenkor főként a vidámságé a főszerep, pedig nem volt ez mindig így.
A busóknak általánosan előírt öltözete volt már egészen a XVI. századtól, amikor a sokácok betelepültek a Duna mellé, és magukkal hozták ezt a farsangi szokást. A busóöltözet kötelezően egy rémisztő, vad maszkból állt szarvakkal, ezt egészítette ki a négy-öt birkabőrből készült bunda, szalmával kitömött bő sokác vászonnadrág, bütykös harisnya, a bőrbocskor, a kereplő és a kolomp, s a kötélövén fityegő szexuális jelkép: a kabaktök. Állítólag a középkorban csak férfiak lehettek busók, mivel ez egyfajta férfivá avatási szertartásnak számított régen, ugyanakkor a XX. század elejéről maradtak fent olyan fotók is, amelyeken női busók is szerepeltek. Manapság szintén előfordul, hogy a hölgyek is szerepet vállalnak a felvonuláson, és beöltöznek. A busó álarcot egyébként mindig is erre dedikált faragó emberek készítették jófajta kemény fából, különböző festék-anyagokkal díszítve. Régebben a maszk nem volt kötelező elem, csak a módosabb busóknak futotta különleges álarcra, akinek nem volt rá pénze, az egyszerű rongyot lógatott az arca elé.
A felvonulás egykoron mindig a mohácsi szigetről indult, ugyanis ott öltöztek át a felvonulók. Állítólag a sokácok eleve ide bújtak anno a törökök elől, és farsang idején beöltözve innen próbálták megijeszteni a megszálló hadakat. Ha a Duna jege be volt fagyva, akkor náddal egyenként körültűzdelve azon keresztül érkeztek be a településre a zajongó, kerepelő busók. Egyéb esetekben maradtak a hagyományos közlekedési eszközök. A mai modern busójárás azonban mindig pontosan kijelölt útvonalon zajlik az aktuális programkiírásnak megfelelően, és természetesen elmarad a régi kötelező házról-házra járás is. A busókat egykoron ugyanis illett megvendégelni egy kis jóféle itókával és étellel, így a maskarák házról-házra jártak, zajongtak és ijesztgették a lányokat. Ez a nap volt régebben a haragos feleknek a leszámolási napja is, így nem volt ritka a tömeges szurkálás, emberhalál sem. Pont emiatt az elmúlt századokban a csendőrök és rendőrök ilyenkor mindig fokozottan cirkáltak a busók között, nehogy valamilyen komolyabb erőszakos bűntény történjen.
Az inkognitó azonban nemcsak a bűnözőknek, de a szerelmeseknek is kedvezett. Ilyenkor a busók megkergették a legszebb lányokat, sőt a házról-házra járás alkalmával a maszkák és a lányok között hosszabb-rövidebb szerelmi viszonyok is szövődtek. Sok busó ilyenkor kérte meg a kiszemelt lány kezét, de volt, aki csak egyszerűen kihasználta az arctalanság adta lehetőséget egy kis enyelgésre. A busójárás végén, a település közepén mindig nagy örömtüzet gyújtottak, itt sokszor egy telet jelképező koporsót is elégettek. A tüzet a férfiak és nők összefogódzkodva táncolták körül, ezt a tavaszváró, télűző táncot nevezték kólónak. A XX. században a kóló helyett inkább bált tartottak, ami a farsangkor szokásos bálokra hajazott és sokácbálnak nevezték.
