Birtokélet

Birtokélet

Így néztek ki az emberpiacok Magyarországon

2020. január 23. - nemesiné

Sokban hasonlítottak a marhavásárokra, csak kicsit embertelenebb formában. De vajon hogyan jutott valaki idáig?

47286.jpg

A kép csak illusztráció - Forrás: Fortepan/ Vargha Zsuzsa

Ahhoz, hogy megértsük az emberpiacok működését, először tisztában kell lennünk a földesurak körül szolgáló cselédség összetételével. A szolgálók tömegét alapvetően két csoportra lehetett felosztani, melyek közül az elsőt az uradalmi cselédek tették ki. Ők családostul az uradalomban éltek, sorsuk egybeforrt a gazdáéval, és ha valamilyen okból távozniuk kellett onnan, akkor földönfutóvá váltak. A második nagy csoportot képezték a szabad munkavállalók, akiknek többnyire volt valahol egy háza, és bérbe szegődtek el egyik vagy másik gazdához. Közülük a legtöbben a mezőgazdaságban dolgoztak mezei munkásokként, akik így értelemszerűen az év nagy részében – amikor nem volt dolog a földeken – munka nélkül maradtak.

Azonban ez a csoport sem volt teljesen homogén, hiszen köztük is akadt, aki napszámba ment el, míg mások inkább – többnyire alacsonyabb juttatásért – teljes szezonra szerződtek el, ha tehették. Utóbbiak között többségben voltak a summások, akik pénzben, élelemben és terményben megállapított apanázsukat havonta összesítve (summázva) kapták meg. A summások közül a minden munkát elbírók voltak az egészkezesek, míg a gyengébbek a félkezesek, és bérük is ennek megfelelő arányban oszlott meg. Szerződésük többnyire tavasztól őszig szólt. Az imént már említett szabadabb lelkű csoport volt a kisbéres vagy a napszámos.

Az emberpiacokon, melyeket többnyire a hagyományos piacok szélén, ritkábban egy erre külön kijelölt helyen tartottak, mindkét típussal lehetett találkozni. Igaz a summások vagy más, teljes szezonra elszerződő béresek többnyire csak az évi első, januári vásárján tették tiszteletüket, hiszen szerződésüket már ilyenkor igyekeztek megkötni. A kisbéresek és a napszámosok viszont állandó résztvevői voltak az emberpiacoknak. Ők általában 5-10 fős csoportokban ácsorogtak, némán beesett és keserű arccal, szinte minden vagyonukat a vállukra vetett zsákban hordozva. A nagyobb vásárokon nem volt ritka, hogy százasával is összeverődtek ezek az emberek.

Maga az emberpiac nemcsak a helyszín, hanem egyéb vonások kapcsán is hasonlított az állatpiacokra. A munkaerőt kereső gazda itt is hintóval vagy lovaskocsival érkezett, és éppen úgy vizsgálta át a munkásokat, mint ahogy azt a marhák vagy lovak esetében tette. Arra volt kíváncsi, hogy a kinézett ember egészséges-e, nem hordoz-e fertőzést, illetve, hogy bírni fogja-e a munkát, amire kinézték. Persze az emberek esetében a gazda beszédbe is elegyedett a „portékával”, hogy családi és egyéb viszonyait is megtudakolja. A párhuzamoknak itt azonban nagyjából vége is szakadt, és a különbségek nem igazán az emberek számára voltak kedvezőek.

Az idénymunkásokat ugyanis általában nem tapasztalt kupecek bocsátották áruba, így az alkudozást is sajátmaguknak kellett lefolytatniuk. Márpedig ezeken a megbeszéléséken a lakhatás, az élelem és a teljes javadalmazás eldőlt. Itt állapították meg ugyanis a munkáért járó termény és pénz mennyiségét is. Szintén alapvető különbség, hogy az állatokat, melyek nem keltek el, a tulajdonos vagy a kupec visszavitte a korábbi istállójába és a következő vásárig megpróbálta etetéssel és törődéssel jó formában tartani. A napszámosokat azonban a sikertelen vásár után nem várta más csak a további nélkülözés, sőt gyakran az éhezés.

A napszámosok vagy kisbéresek tehát gyakran rosszabb helyzetben voltak, mint az állatok, és mindenképpen sanyarúbb volt az életük, mint a summásoknak vagy különösen az uradalmi cselédeknek. Utóbbiak sorsa még akkor is biztosított volt, ha kiöregedtek és már nem bírták a munkát, ráadásul jövedelmük és élelmük is hosszú távra tervezhetően állt rendelkezésre. A summások ugyan csak magukban bízhattak, de egy szezon alatt többnyire ki tudták termelni azt a pénzt és terménymennyiséget, ami elegendő volt a család túléléséhez a munka nélkül telő téli hónapokban. Azoknak a béreseknek azonban, akik sem uradalmi cselédnek, sem summásnak nem tudtak elszerződni, maradt minden reggel a reménykedés és az emberpiac könyörtelen valósága...    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokelet.blog.hu/api/trackback/id/tr915402202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ronald 2020.01.23. 19:04:21

Jó írás, csak épp azt nem tudtuk meg, hogy ez milyen korszakban volt? Évszámok, évtizedek, ilyesmik.
Csak hogy el tudjuk helyezni a jelenséget - időben.
.

MP 2020.01.23. 19:04:17

S most eszembe jut a sok régen minden jobb volt komment... Persze ma se könnyű sokaknak.

aPacuha 2020.01.24. 11:55:34

@Ronald: A második világháború végéig. Ezek az állapotok voltak többek közt az oka, hogy a parasztok közt is elharapózott a kommunizmus.

2020.01.24. 11:55:41

"A summások ugyan csak magukban bízhattak, de egy szezon alatt többnyire ki tudták termelni azt a pénzt és terménymennyiséget, ami elegendő volt a család túléléséhez a munka nélkül telő téli hónapokban." Ugyanerre már esély sem volt a cucilizmusban.

midnight coder 2020.01.24. 11:55:46

@MP: Ja. Ma nem emberpiac van, hanem a csóró megy kukázni. Vagy kap segílykét az adódból.

]{udarauszkasz 2020.01.24. 11:55:50

Most is errefele tartunk. Munkaerokolcsonzok, fejvadasz cegek, miegymas. Csak most majd csippelve lesz minden haszonallat/ember.

kiskutyauto 2020.01.24. 11:55:55

Még mindig jobb volt, mint egy rabszolga piac, ami egyébként pl Afrikában és Ázsiában sok helyen még ma is van...

Stenonis 2020.01.24. 11:56:03

@Ronald:
Az emberpiac a jobbágyfelszabadítás előtt is létezett, de minimálisan.
1848 után vált jellemzővé, főleg az alföldi mezővárosokban. Földnélküli zsellérek, idénymunkások körében. A kereset éppen az éhenhalás elkerülésére volt elég jobb esetben. Ez az elkeseredett embertömeg elég komoly és véres megmozdulásokban vett részt (agrárszocialisták, Viharsarok).
És nagyjából 1945-ben ért véget az embörpiac korszaka (nagyapám még tanúja volt).

A rendszerváltás után újra megjelent, de azért nem olyan szinten, mint korábban jellemző volt.

Almandin 2020.01.28. 06:39:00

@Stenonis: Ma is létezik emberpiac! Ezt érdemes elolvasni:
168ora.hu/itthon/itt-mar-csak-az-isten-segithet-romaniai-rabszolgak-kizsakmanyolasara-epul-az-alfoldi-agrarium-150496
Ez is elég hírhedt volt, nem tudom, ma még létezik-e:
https://hajnalkor.hu/content/emberpiac-moszkva-téren-1995–2004

Kalasnyikov 2020.04.27. 13:57:27

Nagyapám nekem is mesélt emberpiacról. Kisgyerekként látta és ő is dolgozott gyerekként a "gazdaságban". Helyileg Nagy-Sárrét és határos nagykun városok. Időszak nagyjából a 2. vh. végéig. Igen, egyetértek azzal, hogy nem kell ezt az időszakot olyan vadromantikával kezelni. Sánta Ferenc: Sokan voltunk, Kincskereső Kisködmön. Ez kb. az ahogyan éltek. Koldusszegények voltak, de nem panaszkodott. Elmesélte, hogy sokat éheztek.
süti beállítások módosítása