Sokban hasonlítottak a marhavásárokra, csak kicsit embertelenebb formában. De vajon hogyan jutott valaki idáig?
A kép csak illusztráció - Forrás: Fortepan/ Vargha Zsuzsa
Ahhoz, hogy megértsük az emberpiacok működését, először tisztában kell lennünk a földesurak körül szolgáló cselédség összetételével. A szolgálók tömegét alapvetően két csoportra lehetett felosztani, melyek közül az elsőt az uradalmi cselédek tették ki. Ők családostul az uradalomban éltek, sorsuk egybeforrt a gazdáéval, és ha valamilyen okból távozniuk kellett onnan, akkor földönfutóvá váltak. A második nagy csoportot képezték a szabad munkavállalók, akiknek többnyire volt valahol egy háza, és bérbe szegődtek el egyik vagy másik gazdához. Közülük a legtöbben a mezőgazdaságban dolgoztak mezei munkásokként, akik így értelemszerűen az év nagy részében – amikor nem volt dolog a földeken – munka nélkül maradtak.
Azonban ez a csoport sem volt teljesen homogén, hiszen köztük is akadt, aki napszámba ment el, míg mások inkább – többnyire alacsonyabb juttatásért – teljes szezonra szerződtek el, ha tehették. Utóbbiak között többségben voltak a summások, akik pénzben, élelemben és terményben megállapított apanázsukat havonta összesítve (summázva) kapták meg. A summások közül a minden munkát elbírók voltak az egészkezesek, míg a gyengébbek a félkezesek, és bérük is ennek megfelelő arányban oszlott meg. Szerződésük többnyire tavasztól őszig szólt. Az imént már említett szabadabb lelkű csoport volt a kisbéres vagy a napszámos.
Az emberpiacokon, melyeket többnyire a hagyományos piacok szélén, ritkábban egy erre külön kijelölt helyen tartottak, mindkét típussal lehetett találkozni. Igaz a summások vagy más, teljes szezonra elszerződő béresek többnyire csak az évi első, januári vásárján tették tiszteletüket, hiszen szerződésüket már ilyenkor igyekeztek megkötni. A kisbéresek és a napszámosok viszont állandó résztvevői voltak az emberpiacoknak. Ők általában 5-10 fős csoportokban ácsorogtak, némán beesett és keserű arccal, szinte minden vagyonukat a vállukra vetett zsákban hordozva. A nagyobb vásárokon nem volt ritka, hogy százasával is összeverődtek ezek az emberek.
Maga az emberpiac nemcsak a helyszín, hanem egyéb vonások kapcsán is hasonlított az állatpiacokra. A munkaerőt kereső gazda itt is hintóval vagy lovaskocsival érkezett, és éppen úgy vizsgálta át a munkásokat, mint ahogy azt a marhák vagy lovak esetében tette. Arra volt kíváncsi, hogy a kinézett ember egészséges-e, nem hordoz-e fertőzést, illetve, hogy bírni fogja-e a munkát, amire kinézték. Persze az emberek esetében a gazda beszédbe is elegyedett a „portékával”, hogy családi és egyéb viszonyait is megtudakolja. A párhuzamoknak itt azonban nagyjából vége is szakadt, és a különbségek nem igazán az emberek számára voltak kedvezőek.
Az idénymunkásokat ugyanis általában nem tapasztalt kupecek bocsátották áruba, így az alkudozást is sajátmaguknak kellett lefolytatniuk. Márpedig ezeken a megbeszéléséken a lakhatás, az élelem és a teljes javadalmazás eldőlt. Itt állapították meg ugyanis a munkáért járó termény és pénz mennyiségét is. Szintén alapvető különbség, hogy az állatokat, melyek nem keltek el, a tulajdonos vagy a kupec visszavitte a korábbi istállójába és a következő vásárig megpróbálta etetéssel és törődéssel jó formában tartani. A napszámosokat azonban a sikertelen vásár után nem várta más csak a további nélkülözés, sőt gyakran az éhezés.
A napszámosok vagy kisbéresek tehát gyakran rosszabb helyzetben voltak, mint az állatok, és mindenképpen sanyarúbb volt az életük, mint a summásoknak vagy különösen az uradalmi cselédeknek. Utóbbiak sorsa még akkor is biztosított volt, ha kiöregedtek és már nem bírták a munkát, ráadásul jövedelmük és élelmük is hosszú távra tervezhetően állt rendelkezésre. A summások ugyan csak magukban bízhattak, de egy szezon alatt többnyire ki tudták termelni azt a pénzt és terménymennyiséget, ami elegendő volt a család túléléséhez a munka nélkül telő téli hónapokban. Azoknak a béreseknek azonban, akik sem uradalmi cselédnek, sem summásnak nem tudtak elszerződni, maradt minden reggel a reménykedés és az emberpiac könyörtelen valósága...