Naspolya, berkenye, som, kármánkörte és leánycsöcsű alma, íme az ősi magyar gyümölcsök!
Forrás: Wikipedia - naspolya
Manapság gyakran látni télálló pálmát, banánt és egyéb egzotikus növényeket a magyar kertekben, ugyanakkor sok ősi magyar gyümölcsről viszont elfeledkeztünk. Pedig dédanyáink sok üveg finom lekvárt, dédapáink sok liter pálinkát ás gyümölcsbort köszönhettek a Kárpát-medence őshonos fajtáinak. A szakértők szerint manapság is érdemes ezeket keresgélni, ha gyümölcstermesztésre adjuk a fejünket, ugyanis ellenállóbbak a helyi éghajlati viszonyokkal szemben, és kevesebb permetezést, gondozást igényelnek, mint messzi földről érkezett társaik.
Kezdjük is a sort Éva gyümölcsével, az almával, amelynek elődje, a vadalma Európában őshonosnak számított. Fája igencsak szerette a kötött, nyirkos talajt, így kiválóan termett folyóvizek mellett, ebből pedig a Kárpát-medencében nem volt hiány. Elődeink így egész korán belekezdhettek az almatermesztésbe, erről árulkodnak az alma szóból eredő helyneveink: Almádi, Almásfüzitő, Almáskamarás, Almád stb. Legkorábbi írásos emlékeinkben már az 1200-as évek végén feltűnik az alma, hol veresalma, hol pirosalma hol pedig fűzalma néven. A nyelvészek egyébként több, mint 200 különböző elnevezést jegyeztek fel a gyűjtések során, de megnyugtatok mindenkit, nem létezett ennyi különböző gyümölcs, csak egyes vidékeken máshogy hívták ugyanazt a fajtát. Akkoriban persze idegen nevek helyett inkább érdekes tulajdonságaik alapján keresztelték el az egyes típusokat: leánycsöcsű, kerekded, veres, piros, mohos, borízű alma is létezett. Az alma jelentőségét bizonyítja az is, hogy meséinkben, népköltészetünkben és a vidéki népszokásokban is ez az egyik legtöbbet szereplő gyümölcs: az egészség, a szerelem jelképe, szerelmi ajándék, a lakodalmasok a belétűzött rozmaringgal ajándékul adták egykoron a násznépnek. A legnagyobb almatermő vidékek a Duna mellett helyezkedtek el, itt 10-12 különböző almafajtát termesztettek már a középkorban is, és igen érdekes kísérleteket végeztek velük, például fűzfába oltottak almát. A gyümölcsök legfontosabb tulajdonságának az eltarthatóság számított, és annál értékesebb volt egy almafajta, minél tovább bírta a hideg téli teleket.
A leghíresebb gyümölcs eltarthatóság szempontjából inkább a körte volt, állítólag létezett olyan ősi magyar fajta, amely akár 5-6 éven keresztül is ehető maradt. Bizonyára ezt is az európaszerte őshonos vadkörtéből nemesítették őseink egy-két Ázsiából idehozott fajtával beoltva. Mindenesetre az első körték az almákkal egyidőben az 1200-as évek végén tűntek fel régi dokumentumainkban vereskörte, telelő, mézes néven. Ma már nem is gondolnánk, hogy a körte régi fajtagazdagsága és termesztett mennyisége egykoron vetekedett az almáéval. A nemesurak például egymással versengtek azon, hogy kinek a körtéje érik be előbb egy-egy idényben, innen származnak a különböző nemesi névvel illetett körtefajták: Lippay, Nágovics és a leghíresebb a Kármánkörte. Manapság a legtöbb helyen ez utóbbi típust császárkörteként ismerik, ami az egykori felvidéki elnevezése volt. A körtét azért is szerették elődeink, mert ennek fája sokkal tovább élt és termett, mint az alma, habár a termés mennyisége nem vetekedhetett az almáéval.
Az alma és a körte mellett a leggyakoribb gyümölcsünk a szilva, a kajszibarack és a meggy volt. Emellett a diót és a mandulát is szívesen termesztették egykoron, sőt azt is kevesen tudják, hogy a magyar királyság sokáig gesztenye-nagyhatalomnak számított. De sajnos a kiterjedt nyugati-magyarországi gesztenyések áldozatul estek a szőlőtermesztés és a borkészítés terjedésének. A gazdák ugyanis nagyobb fantáziát láttak a szőlőültetvényekben, mint a nehezen gondozható gesztenyefákban. Ma már nagyon kevesen ismerik a szintén ősi magyar gyümölcsnek számító berkenyét és naspolyát, amelyek csak megpuhult, túlérett állapotban fogyaszthatóak és kiváló pálinka-alapanyagok. Hasonló elfeledett sorsra jutott a som is, amelyet manapság szinte csak vadon láthatunk, pedig elődeink más gyümölcsökhöz hasonlóan termesztették is, bogyójából teát, süteményt és ünnepi somos babfőzeléket készítettek. Emellett népszerűek voltak a gyümölcsök között az eper(szeder), egres (piszke), ribizli málna és társai, amelyeknek számos kiváló fajtája az egykori magyar gazdák keze nyomát dicséri.