Hétpecsétes szerződések, nászéjszakát kukkoló rokonság és szigorú egyházi szabályok vetettek véget a fiatalok szerelmi ábrándjainak.

Fotó: Fortepan/ A R 

Amikor a szülő választott és a gyerek házasodott

A főnemesi családok az uralkodó dinasztiákhoz hasonlóan igen szigorú szabályrendszert követtek, amikor a gyerekeik házasságkötéséről volt szó. A főúri házasságok alapjogait kizárólag a keresztény jogrendszer határozta meg egészen 1895-ig, amikor is bevezették a polgári házasságkötés intézményét. De mit is kellett figyelembe venni az ifjú párnak? Természetesen szerelemről és hevületről szó sem volt, bár a katolikus kánonjog előírta, hogy a házasságba mindkét félnek bele kellett egyezni. A fiatalokat többnyire a szülők által gondosan kiválasztott párral házasították össze. Szempont volt a másik fél ősi eredete, azaz hogy meddig tudta kimutatni főnemesi tisztavérű származását, fontos érv lehetett az ifjú vagyona, avagy a leány hozománya, de olykor politikai szempontok vezérelték a szülőket a párválasztásnál. A szerencsésebb családoknál a fiatalok talán egymásba is szerettek, de volt olyan házasság is, amely örök boldogtalanságot hozott az ifjú párnak. Pedig a katolikus kánonjog szerint, amit Isten egybekötött, az ember nem igen választhatta szét, így bármilyen volt is a frigy, annak minden kötelességét és következményét életük végéig viselnie kellett a házaspár tagjainak.

Kukkoló lyuk, ahol az ifjú párt figyelték a nászéjszakán

De persze mindig akadtak olyan helyzetek, amikor érvénytelenítettek egy házasságot. Például közeli rokonok nem léphettek frigyre, a katolikus szabályok szerint egészen a negyedízigbeni rokoni szintig. Az orvosilag igazolt őrültek sem köthettek házasságot, illetve azok sem, akiknek már volt egy érvényes házassága. A frigyet minden esetben három héttel az esküvő előtt kihirdették, így, ha valakinek olyan dologról volt tudomása, ami miatt meghiúsulhatott a házasság, annak volt ideje fellebezni az elképzelés ellen. De a templomi esküvő után bizony el is kellett hálni a házasságot, hogy az érvényes legyen. Az uralkodóknál és a főnemeseknél pont emiatt nem volt ritka, hogy a két fél családja egy kukkoló lyukon keresztül figyelte a fiatalok nászéjszakáját. Egyrészt megbizonyosodhattak arról, hogy szűz volt-e a leány, és arról is, hogy a fiú teljesítette férfiúi kötelességét. A szüzesség hiánya vagy az, ha nem sikerült az aktus, bizony azt is jelenthette, hogy a házasság érvénytelen. Ennek elsősorban az örökösödés és utódlás miatt volt lényeges szerepe, hiszen mindkét család a saját sarját szerette volna örökösnek.

A felekezeti hovatartozás is befolyásolta a házasságot

Külön szokásrendszere volt az esküvőknek, amelyek mindig egy nagyobb közösségben, azaz a násznép előtt zajlottak. A jegyesség és a házasság kihirdetéséről már szóltunk. A frigyek a templomban köttettek, egészen a XIX. századig csakis azonos vallásúak között, később azonban egyre több vegyesházasság történt. A főuraknál egyébként tényleg fontos szempont volt a vallásazonosság, hiszen sok esetben szoros kapcsolatokat ápoltak az adott egyházzal, így a protestánsok és a katolikusok nem igen keveredtek egymással, csak kivételes esetekben. De ilyenkor is mindig meghatározták, hogy a születendő gyermekek kinek a vallását fogják gyakorolni. A templomi ceremónia után zajlott a násznéppel együtt a lakodalom, ahol a dínom-dánom mellett bemutatták a vendégeknek a hozományt és a jegyajándékokat, sőt a nászéjszaka után még a véres lepedőt is. A főurak esetében nem voltak ritkák a több napig tartó esküvők sem, amelyeken óriási lakomákon ünnepelték az ifjú párt.

Házasság egyenlő volt az írásos szerződéssel

A családok többniyre egyfajta szerződésként tekintettek a házasságra, amit gyakran okiratba is foglaltak. Ebben pontosan meghatározták, hogy az ifjú ara milyen hozományt és milyen ruhatárat visz a házasságba, csakúgy, mint azt, hogy a férj hol fogja a családnak a mindennapi életét biztosítani és ő milyen birtokokkal érkezik a frigybe. Mivel a fiatalok szempontjait a legkevésbé sem vették figyelembe igen gyakori volt, hogy már igen fiatalon eljegyezték a kiemelkedő családok gyermekeit 6-9 éves korukban. A leányokat egyébként többnyire 14-17 éves kor között adták férjhez, de a legjobb az volt, ha nem vártak a 20 éves korukig, míg a fiúk inkább a 20-as éveik második felében nősültek, miután letudták tanulmányaikat és katonai kötelezettségüket.

Fotó: Fortepan/ Magyar Bálint

Egyébként a XIX. századi kimutatások szerint a főúri családok sarjainak 60%-a házasodott a régi szokásjog alapján megfelelő párral, azonban 40%-nál viszont valami hibádzott. A legtöbb esetben a vallási hovatartozás volt eltérő, de ezeket egy-egy püspöki engedéllyel meg tudták oldani a családok, jóval nagyobb problémát jelentett az, ha valaki rangon alul házasodott, esetleg nem nemesi körből. Ezeket ugyanis maguk a főúri dinasztiák is kiközösítették és vagyontalanná tették. Így ha valaki szerette volna folytatni fényűző életét és szeretett volna a társadalom elismert tagja lenni, kénytelen volt engedelmeskedni a szülőknek és a régi szokásrendszernek.