Eleinte csak saját konyhakertekként említették őket, ám győzött a kereskedelmi szemlélet és a földesurak gyakran erőszakkal is növelték a majorok számát. A majorságok működése robottól a béres rendszerig.

Fotó: Fortepan/ Péchy László

A XV. századig a földesurak és a területükön élő vagy oda betelepülő jobbágyok viszonya meglehetősen egyszerű volt. Az uraság saját sereget tartott fenn, és földterületeiből adott a parasztságnak, akik különböző adókkal – főleg az éves termésből számított kilenceddel – viszonozták ezt. Azonban ez a szimbiotizmus egy idő után már nem bizonyult kielégítőnek. A földesurak családjának, személyzetének és igényeinek gyarapodására a beérkező adók mind kevésbé nyújtottak fedezetet. Mivel ekkor a nagybirtokosok még nem álltak az uralkodók közvetlen befolyása alatt, így a saját uradalmukban történtekről szabadon rendelkezhettek. Első megoldásként az adók emelése tűnt kézenfekvőnek, ám erről hamar kiderült, hogy hosszabb távon nem fenntartható út. Ekkor kezdetek elterjedni az első majorok.

            A majorságok a nagybirtokok szerves részei, melyek a birtokos saját mezőgazdasági területét képezték, rajtuk az igazgatáshoz és a munkaerő elszállásához szükséges építmények mellett istállók és egyéb állattartó építmények kaptak helyet. Elhelyezkedésük nem követett semmilyen építészeti sémát, általában a legjobb termőföldeken alakították ki őket, melyek jó közlekedéssel (utak, folyó) bírtak. Eredeti szerepük az lett volna, hogy a földbirtokos és családja, valamint a személyzet (cselédek, katonaság, stb.) élelmiszerét megtermelhessék rajta. Ebben az időszakban a birtokosok kereskedelemmel még csak ritkább esetekben foglalkoztak, ilyenkor is a beszedett kilencedből maradt felesleget adták csak el. A majorságokban felmerülő munkákat a jobbágyok végezték el a kötelező robot fejében. Ez heti egy, vagyis évi 52 napi ingyen munkát jelentett.

Fotó: Fortepan

            A takarmányok árának folyamatos emelkedése azonban előmozdította a korábbinál komolyabb üzleti szemlélet kialakulását, és a birtokosok rájöttek, hogy a majorokban nem csak önfenntartásra, hanem kereskedelmi célokból is érdemes terményeket előállítani. Feljegyzések szerint nagyobb birtok – korábban csak adókból és kisebb eladásokból származó -  jövedelmei néhány év alatt akár a tízszeresére is növekedhettek az új szemléletmódnak köszönhetően. Ekkor a majorságok gombamód kezdtek el szaporodni, és a korábban építetteket is felújították, kibővítették. Megjelentek az olyan majorságok melyeken halastó, erdő vagy éppen szőlőtőkék kaptak helyet. A XIX. században a uradalmi birtok elnevezést olyan területek kaphatták meg, melyek 1000 katasztrális holdnál nagyobbak voltak és ezeken nem ritkán tucatnyi majorságot is kialakítottak. 

            Az ilyen birtokok esetében nem volt szükség a területek további bővítésére, ám a kisebb földesurak – a lehetséges bevételeket felismerve – igyekeztek minél több szántót saját művelésbe vonni. Ez eleinte csak az olyan földterületeket érintette, melyeket a gazdája magára hagyta, nem művelte vagy éppen a tulajdonosa meghalt. Később azonban egyre gyakoribb lett a – különböző látszat indokokkal, majd később már azok nélkül végrehajtott – erőszakos földfoglalás. Az uralkodók azonban mind jobban nyírbálták a földesurak jogait és önrendelkezésük egyre kevésbé volt jellemző, ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet fordítottak a jobbágyság érdekeire. Így az erőszakos földfoglalások lassan véget értek. A legnagyobb változást azonban nem ez, hanem a jobbágyok királyi rendelettel történő felszabadítása hozta, a XIX. század közepén.

            Ezzel egycsapásra megszűnt az adók beszedésének lehetősége és a robot kiszabása is tilossá vált. A földesuraknak pótolniuk kellett az ilyen módon kiesett munkaerőt, így létrejött a béresrendszer.

Fotó: Fortepan/ Magyar Földrajzi Múzeum/ Erdélyi Mór cége

A béresek egy évre vagy akár ennél hosszabb időre leszerződött munkások, cselédek voltak. Mivel a földdel rendelkező parasztság maga folytatta a mezőgazdasági és kereskedelmi tevékenységét, így a béresek azok közül kerültek ki, akik nem rendelkeztek saját földdel (zsellérek). Ők azonban már nem robotban, hanem előre, az uralkodó által megállapított ellátmány fejében látták el a majorságokon és a közöttük elterülő pusztaságokon felmerülő munkákat.