Nem véletlen, hogy az ősi magyar kutyafajták többsége a honfoglalókkal érkezett, és szinte alig változott a több száz év alatt.
Forrás: Fortepan/Chuckyeager Tumblr
A tanyák és majorságok világában igazán értelmet nyert az a mondás, hogy a kutya az ember legjobb barátja, hiszen a nyájak egybentartása vagy az értékek védelme – állatoktól és emberektől egyaránt – szinte elképzelhetetlen lett volna a négylábú segítők nélkül. Az ősi magyar kutyafajták pedig kiválóan alkalmasak voltak arra a célra, melyre szánták őket, amit fényesen bizonyít, hogy nagy részük már a honfoglaló ősökkel megérkezett a Kárpát-medencébe és a mai napig alig változtak valamit. Mivel cikkünkben a vadászat témakörét nem érintjük, így az ősi fajtákat két csoportba sorolhatjuk: terelő és őrzőkutyákra.
Forrás: Wikpedia
A munkakörnek megfelelően az őrzőkutyák hatalmas, robosztus és félelmet nem ismerő állatok voltak. Erre a feladatra a komondor és a kuvasz felelt meg a legjobban és mindkettő valószínűleg az őseinkkel együtt érkezett a Kárpát-medencébe. A komondor nevének első, írásos említése az 1400-as évekből származik, de kialakulását ennél jóval régebbre datálják. Nevének legvalószínűbb jelentése a kumanokhoz (kunokhoz) tartozó. A kutya nappal látszólag nyugodtan heverészett őrhelyén, de ébersége ilyenkor sem lankadt, míg éjszaka megállás nélkül járőrözött a nyáj- vagy a porta körül. Kiváló ellenállóképessége mellett kiemelkedő bátorsága és önállósága emelte ki a többi fajta közül, bár utóbbi ma már megnehezíti a nevelését. Amikor az országban a szabad legeltetés visszaszorult, a Komondornak egyre inkább a tanya védelmében jutott szerep, amit szintén kiválóan végrehajtott.
Hasonló utat járt be a kuvasz is, bár ezt a fajtát gyakrabban használták vadászatra is. Erre alkalmassá tette, hogy a medve, a vaddisznó és a bölény is komoly ellenfelére akadt benne. A fajta eredetének meghatározása ebben az esetben azonban bonyolultabb, hiszen rengeteg néven emlegették – például simafejű komondor – ráadásul a kuvasz kifejezés keveréket is jelentett. Azonban az ásatások során előkerült maradványokból arra következtetnek, hogy szintén őseinkkel került az ország területére. A 15. században a szürke marhák elterjedésével a kuvasznak is hatalmas szerep jutott, mivel a külföldi, több szász kilométerre lévő vásárokra gyalogosan hajtott jószágot ezek a kutyák tudták végig kísérni az úton. Értéke pedig olyan magas volt, hogy a marhavásárok alkalmával gyakran a kutyákat is megvásárolták az új tulajdonosok. A későbbiekben a komondorhoz hasonlóan a kuvasz is a tanyák őrzésében kapott szerepet, ám ezeket az állatokat többnyire csak éjszaka engedték el a láncról is ilyenkor életveszélyes volt a tanyák környékén bóklászni a sötétben. Az őrzési feladatokra egyébként mindkét fajta fehér színe kapóra jött, hiszen a gazda vagy a juhász így a sötétben is könnyedén megkülönböztethette a kutyát a rosszban sántikáló állattól vagy embertől.
Forrás: Wikipedia
A terelő kutyák faladata – ahogy nevükből is kiderül – nem a nyáj védelme, hanem az állatok irányítása és egybentartása volt, ennek megfelelően méretük is alig több, mint fele az őrzőkutyákénak. A terelők közül kétségtelenül a puli a legősibb és egyben a legismertebb is. Ezt a fajtát mindig nagy becsben tartották, és egy-egy jó képességű példányért akár egy marhát is megadtak cserében. Nagyra értékelték igénytelenségét, ellenállóképességét és rendkívüli intelligenciáját. Miután az ő munkaköre is megszűnt, talán a puli volt képes a legtöbb szerepkörben megállni a helyét. Személyi őrzésre és rendőrkutyának is tartották, de házőrzőként is lehetett rá számítani, mivel kiváló és éber jelzőkutya.
A 17-18. század folyamán, a külföldről érkező juhnyájakat terelő terriereket elkezdték házasítani a pulikkal, hogy azok rendkívüli mozgékonysága tovább gazdagítsa a fajta kiváló tulajdonságait, és az így létrejött fajtát puminak nevezték el. Ez a nem teljesen tisztázott elnevezés először 1795-ben jelent meg írásban, de egészen 1920-ig nem tekintették önálló kutyafajtának, csupán a puli keverékének. Ennek ellenére a pumi hamar népszerűvé vált, mivel szinte minden állat terelésében kiváló eredményeket ért el.
Szintén őshonos fajtánk a mudi, bár a három terelőkutya közül ez a fajta tekint vissza a legrövidebb múltra. Első említése 1815-ből származik, de önálló fajtaként csak jóval később ismerték el. Eleinte ugyanis a puli és a pumi keverékének tartották, bár ezekhez semmi köze sincsen, ráadásul inkább hasonlít egy spiccre, mint a két fajta közül bármelyikre, hiszen ilyen kutyákból is alakult ki. A fajta tudatos tenyésztése Fényes Dezső balassagyarmati múzeumigazgató nevéhez fűződik, aki utazásai során vásárolt néhány mudi példányt, majd azokat tenyészteni kezdte és 1936-ban kérelmet nyújtott be a fajta elismerésére. A bejegyzés megtörtént és a mudi latin neve (Canis familiaris ovilis Fényesi) mai napig őrzi az igazgató emlékét. Ha szeretnél a kedvenceddel együtt nyaralni és élvezni a vidéki életet, akkor látogass el a kutyabarát Zichy Park Hotelbe.
Forrás: Wikipedia