Egy időben a rackák olyan fontosak voltak, hogy még a juh szót is csak rájuk használták, ám legjobb tulajdonságaik lettek a legnagyobb hibáik is egyben.

Forrás:wikipedia

A legősibb magyar állatfajták között is kiemelt szerepet tölt be a racka- vagy magyar juh, mivel egy olyan állatról beszélünk, melyhez hasonló adottságokkal rendelkező sincsen a világban. Hogy miképpen került ez az állat a Kárpát-medencébe, arról még nem született egységes álláspont, de a legvalószínűbb, hogy a népvándorlások idején érkezett vagy a honfoglaláskor őseink hozták magukkal. Utóbbit valószínűsíti a tény, hogy az ősi finnugor nyelv juh szavát kizárólag erre a fajtára használták, míg a nyugatról érkező állatokat birkának nevezték.

            Akárhogy is, az bizonyos, hogy a racka a legrégebbi írásos anyagokban is feltűnik, bár a V alakban felálló, pödört szarva csupán a 16-17. században tűnik fel. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy a racka egyik sajátossága egy genetikai mutáció eredménye, mely már itt helyben alakult ki. A Kárpát-medencébe érkező egyedek valószínűleg még oldalra álló, de már pödört szarvakkal rendelkeztek. Azonban más tulajdonságai már egyeztek az akkori és a későbbi egyedeknek és ezek egy része nagyon is fontos volt a racka elterjedésében.

            Az egyik ilyen sajátosság, hogy a racka olyan legelőkön is elél, ahol más patások nem és az időjárás semmilyen viszontagsága nem tudja megzavarni. Kiválóan hajtható lábon, olyannyira, hogy a kicsik már születésük napján képesek hatalmas távokat, egyes feljegyzések alapján akár kilométereket is megtenni. Ez a szikárság teszi azt is, hogy az állat húsa közel sem olyan faggyús, mint a többi birkáé. Ízre és minőségre fél úton helyezkedik el a birka- és a vadhús között. Szintén ennek az életmódnak köszönhető, hogy gyapja teljesen egyedi, nemezkészítésre kiválóan használható. Az 1700-as években és az azt megelőző időszakban az ország juh- és juhbőr eladásai a legmagasabb szinten álltak, amihez kiváló alapot szolgáltatott ez a fajta. Könnyedén el lehetett hajtani akár egészen nagy távolságra is, minden károsodás nélkül. Bár ekkor még nem készültek írásos feljegyzések külön a racka populációról, de valószínűsíthető, hogy az 1700-as évek közepének éves szinten több mint százezres juhexportjában a rackáé volt a főszerep.

            Azonban ettől az időponttól lassú, majd egyre gyorsuló lejtmenetbe kezdett a fajta népszerűsége. A változó igények miatt eddigi előnyei egyre inkább hátrányokká váltak. A szilajság például azt eredményezi, hogy a racka a többi húsfajtához mérten mintegy ötször lassabban fejlődik. Azt a súlyt, amit a rackák két és fél éves korukra érnek el, a húsfajták már 6-8 hónaposan fel tudják mutatni. Szintén gondot okozott, hogy a gyapjúja valóban kiváló nemezkészítésre, ám ebben az időszakra ilyen szövetekre már alig volt igény. A finomabb gyapjúruházat készítésére sokkal jobban megfelelt a merinó fajta szőre, ráadásul azok hozama is jóval nagyobb.

            Mindehhez még hozzá vehetjük, hogy a folyamatosan ridegen tartott rackák háziasítása is elmaradt az istállós fajtákétól. Így hiába rendkívül tápláló ennek a juhnak a teje, vadsága miatt nem érte meg a fejésével vesződni. Így van ez annak ellenére, hogy a racka kiemelkedően jó tejelőnek számít, borja mellett is le tud adni 50-60 litert. Ezek az indokok pedig elhozták a juhok esetében is a fajtaváltás szükségességét és ezzel kis híján a racka kipusztulását is.

            Bár az 1800-as évek utolsó negyedében még 300-450 ezer közé becsülték az egyedszámot, ez már csak a teljes magyar juhállomány 5-10 százalékát tette ki. Az 1900-as évek elején már a kipusztulóban lévő fajták közé sorolták és az első világháború előtt alig 15 ezerre fogyatkozott a populáció. A világégés után a még jobban lecsökkent állomány lassan újra növekedni kezdett, ám a második világháború csaknem megpecsételte a magyar fajta sorsát: 1949-ben már alig 1400 egyedet jegyeztek fel, Debrecen környékén és a Hortobágyon (ahová korábban is visszaszorult). Az állam hathatós közbelépésére 1952-ben megalakult a Hortobágyi Állami Gazdaság racka állománya, melynek célja a faj megmentése volt. Bár mára a racka szinte teljesen elveszített gazdasági jelentőségét (bár újra kezd divatba jönni a különleges húsa miatti tenyésztés), a faj megmaradása most már biztosak számít. Egyedi megjelenése kiváló látványossággá teszi, ami a Hortobágyon ugyanúgy biztosítja a helyét, mint a világ mind több állatkertjében.