Magzatelhajtás méreggel és gyógyítás szárított békával. A vajákosok évszázadokon át voltak a vidék természetes kellékei.
Kép: wikipedia
Vajákosok, kuruzslók, boszorkányok. Mára ezek a szavak talán idejemúltnak tűnnek és egyfajta romantikus töltettel bírnak (noha más néven ma is találkozhatunk velük), ám a múlt századokban gyakoriak voltak az ilyen foglalkozások. A régi forrásokat tanulmányozva látható, hogy szinte minden falunak vagy nagyobb településnek volt egy vagy több saját vajákosa vagy kuruzslója. Valójában a vajákosoknak azokat az embereket tekintették, akik nem „főállásban” foglalkoztak a gyógyítással és egyéb operációkkal. Igazi fénykoruk arra az időszakra tehető, amikor a falvak orvosi ellátottsága még igen elmaradott volt. Ebben az időszakban a betegekhez gyakran hívtak vajákost. Abban az időszakban úgy különböztették meg a vajákosokat a boszorkányoktól, hogy míg az egyik csakis gyógyításra használta a tudását, addig a másik – a boszorkány – nem utasította el az ártó szándékú operációk iránti kéréseket sem. Persze a amikor a jog már foglalkozott ezzel a témával, a törvények nem különböztették meg a két foglalkozást.
Kép: wikipedia
Az ilyen embereket már Szent István idejében is kriminálták, igaz csak abban az esetben, ha bizonyíthatóan ártottak valakinek. Ilyenkor a büntetés kiszabását és végrehajtását a sértettre – vagy ha ő már nem volt képes erre – akkor a családjára bízták. A XIV.-XV. században a boszorkányoknak már halálbüntetés kiszabását írták elő, és ez el is indította a híressé vált boszorkányperek és –égetések időszakát, mely itthon 1770-ig tartott. A változást Mária Terézia és az általa 1768-ban kiadott A Constitutio Criminalis Theresiana (vagy egyszerűen a Theresiana) büntető törvénykönyv hozta el. Bár ebben a könyvben minden bűncselekmény és az azok megtorlására szolgáló eszközök helyet kaptak, kiemelten foglalkozott néhány különösen szigorú büntetéssel sújtott dologgal, ezek közé tartozott az istenkáromlás, a keresztény hit elleni vétség és a kuruzslás, boszorkányság is. Bár ajánlás és útmutató szintjén a teljes törvénykönyv vonatkozott Magyarországra is, hivatalosan csupán az 58. cikkelyt, vagyis a boszorkányságra vonatkozó passzust léptette életbe.
Mária Terézia terve az volt ezzel a törvénykönnyvel, hogy csökkentse a bírák szabadságát és ugyanazon cselekmény esetében egységesítse a kiszabható büntetést. A források szerint a boszorkányság megítélésében az utolsó csepp az 1756-os, aradi boszorkány per volt, amikor 4 nőt küldtek a máglyahalálba. Az uralkodó nő ekkor rendelte el, hogy az ilyen perek végeredményét még az ítélet végrehajtása előtt küldjék meg neki, személyes felülvizsgálatra. Két évvel később, már a gyanúsított letartóztatása idejében informálni kellett őt, míg 1768-ban pedig úgy rendelkezett, hogy a boszorkányság vádjával csak egyértelmű tárgyi bizonyítékok és más bűncselekmények elkövetése esetében állíthatnak valakit bírák elé. Ezzel ugyan a boszorkányégetések ideje leáldozott, ám ha a károkozás egyértelművé vált, továbbra is bárkit boszorkányperbe foghattak.
Kép: wikipedia
A közemberek ennek ellenére továbbra is ugyanúgy hittek a kuruzslókban (ahogyan sokan ma is) és gyakran keresték fel őket ügyes-bajos dolgaikkal. Valójában az igazi kuruzslók és vajákosok komoly ismeretekkel rendelkeztek a természetes gyógyítás – elsősorban a gyógyfüvek – területén, és ezeket egészítették ki a babonára és misztikumra építő eszköztárakkal is. Tudásukat személyes tanítással szerezték, és legtöbbször ők is továbbadták, igaz többnyire csak az utódjuknak szánt egyetlen embernek. Hogy az emberek milyen problémákkal fordultak a vajákosokhoz, azt jól példázza egy 1899-ben, Győr környékén történt eset.
A történet akkor pattant ki, amikor a fiatal és életerős Szűcs Györgyné váratlanul ágynak dőlt, és hamarosan meghalt. Később derült ki, hogy a nő terhes volt és azért fordult Dombgyán Istvánnéhoz, a helyi kuruzslóhoz, hogy segítsen neki elhajtani a magzatot (ez akkor tilos volt). A nő egy italt adott neki, amit ő úgy nevezett: gyalázattól megmentő ital. Bár a vizsgálat nem tudta kideríteni, hogy mit ihatott pontosan a kétségbeesett nő, a kuruzslónál végzett házkutatás nyomán nem nehéz elképzelni. Dombgyán Istvánné ugyanis a lakásán tucatszámra tartotta az előrekevert „gyógyszereket”, melyekhez az összetevőket is megtalálták. Ezek között volt egy csomag meg nem nevezett méreg, egy csomag mérgező hatású fűféle, 2 darab elszáradt béka, 1 csomag koponyacsont, 1 csomag szentiván-bogár és egyéb egzotikus hatóanyagok.
