A gazdagok kézzel gondozott kiskertje alig néhányszáz év alatt fejlődött francia- és angolkertekké, ahol az üvegházak narancstól és ananásztól roskadoztak.
Fotó: Fortepan/ Torjay Valter
A majorságoknak már az egészen korai időktől szerves részét képezték az úri kertek, melyek eleinte egyszerre voltak haszon- és díszkertek is. Az étkezésre, piacra szánt gyümölcsösök eleinte nem különültek el teljesen a csupán kedvtelésből, díszítésként ültetett növényektől. A fordulópont ebben a tekintetben a XVI. század második fele volt, amikor a főurak komolyabban kezdtek foglalkozni a kertészkedéssel. Ekkor sok teljesen új, itthon nem őshonos növényfajta került az országba és bár voltak közöttük olyanok is, melyeket a mai napig termesztenek a gyümölcsösökben, nagy részük inkább az arborétumszerű díszkertekbe került. A szállítás fejlődésével párhuzamosan megnyílt a világ, és távoli tájak egzotikus növényei is megjelenhettek Magyarországon.
Olyan érdekességek mellett, mint a drinápolyi dinnye vagy a perzsa kajszibarack, szinte végtelen variációban kezdtek körte és almaféléket is termeszteni, de mind jobb üzletté vált a cseresznye, a meggy és a szilva szaporítása is. Bár a trend elsősorban a nagyobb gyarmatokkal rendelkező országokban bontakozott ki, hozzánk is hamar begyűrűzött, és a nagyobb földbirtokosok eleinte saját maguk szépítgették a díszkertjeiket, miközben egymással is cserélgették az egzotikus hajtásokat, dugványokat. A haszonkertek művelésére egy idő után már nagy szakértelmű embereket fizettek meg, mivel a kertészkedés jóval bonyolultabb, ugyanakkor sokkalta jövedelmezőbb is volt, mint a gabonafélék termesztése. Ezzel lassan kialakult az uradalmi kertészetek rendszere is.
Az ilyen kertészetek élén a főkertész állt, aki egy személyben felelt minden kertészkedéssel kapcsolatos teendőért. Az ő feladata volt a megfelelő munkaerő kiválasztása, irányítása és a gyümölcstermesztés megszervezése, fejlesztése is. Ennek megfelelően ezek az emberek az uradalmi birtokokon belül az intéző alatti, középvezetői szintre kerültek, munkájukat pedig az alájuk beosztott kertészsegédek segítették. Ők még szintén rendelkeztek szakmai képzettségge, de már a kétkezi munkában is részt vettek. A feladatok dandárját azonban a kertészlegények végezték, akik még kaptak fizettséget is, bár annak összege csak töredéke volt a főkertészének. A semmilyen hozzáértést nem követelő, fizikai munkákat ekkoriban még a heti robot fejében a jobbágyok folytatták. Az uradalmakhoz tartozó díszkertek reprezentációs célú alkalmazásának elterjedésével, annak gondozása is a főkertész irányítása alá került, kialakításukat pedig egyre gyakrabban bízták jónevű mérnökökre.
A díszkertekben ekkor jelentek meg olyan virágféleségek, mint a viola, a rózsa vagy éppen a nárcisz. A XVII században Magyarországot is elérte a narancsfák és ezzel párhuzamosan az üvegházak építésének divathulláma is. A narancsot akkoriban a gazdagság egyik szimbólumának tartották, és a főurakról vagy feleségeikről készült portrékon is gyakorta megjelent az egzotikus gyümölcs.
Kép: wikipedia
A nyári időszakban a narancsfákat a szabadban, jól látható helyen tartották, hidegebb időben pedig a pálmaházakba vitték őket. Az orangerie-nek nevezett üvegházaknak eleinte ez volt az egyetlen funkciója, később azonban az összes, nem télálló egzotikus növény is ide költözött. Az uradalmi- és főleg a nemesi birtokokon sorra jelentek meg a pálmák, az ananász és más, itthon addig ismeretlen növényfélék.
Ebben az időszakban már – különösen a leggazdagabb családok esetében – nem díszkertekről, hanem kastélyparkokról beszélhettünk. Az első ilyen hatalmas kiterjedésű kertekhez a mintát versailles-i park adta, így először nálunk is a francia kertépítés jelent meg. A szimetriára, rendezettségre épülő kertekben a növények jól megkomponált rendben kaptak helyet, a bokrokat pedig szabályos formákra nyírták. Ez a filozófia hamarosan átadta a helyét az angol szemléletnek, mely látszatra jóval kaotikusabbnak tűnt. Mivel ennek lényege a tájképszerű hatás létrehozása volt, így kerülték a túlságosan szimmetrikus formákat és a mesterségesnek ható ismétlődéseket.
Fotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára/ Klösz György
Természetesen az angolkertek is szigorú elvek alapján és komoly tervezés nyomán kerültek kialakításra, erre a feladatra pedig már csak kevesen voltak alkalmasak. A kastélyparkok tervezésével már külföldi vagy az ország határain túl komoly referenciákat szerző hazai kerttervező mérnököket bíztak meg és ezzel a kis, saját kézzel gondozott uradalmi díszkertek ideje végérvényesen le is járt.
