Színésznőnek állt arisztokrata leány, leszbikus grófkisasszony és politizáló kishölgy botrányai borzolták a főúri társaság kedélyeit az 1800-as években.

Hollósy Kornélia, forrás: wikipedia 

Az arisztokrata családok leánygyermekeinek nevelése fiútestvéreikhez hasonlóan igen szigorú keretek között zajlott. Egészen az 1800-as évekig magyar nemeskiasszonyok nevelésére a német hatás volt a jellemző, eszerint szigorú tanítók és nevelőnők okították őket német és francia nyelvre, tanították meg nekik a háztartás és kézimunka alapismereteit. Amennyiben a szülőknek nem volt módjuk tanítót fogadni csemetéjük mellé, akkor a lányokat zárdaiskolába küldték, ahol biztonságban lehetett az erkölcsük. A nevelés időszakát nem húzták túl hosszúra, hiszen nem volt ritka, hogy egy 14-16 éves nemeskisasszonyt kiházasítottak, természetesen valamilyen jómódú, rangban a családhoz illő nemesifjúval. A helyzet csak az 1800-as évek elején, Brunszvik Antal nőnevelésről szóló rendeletével változott meg némiképpen, aki szerette volna elérni, hogy a magyar arisztokrácia ne külföldre küldje a lányokat tanulni és az alapvető gyakorlati ismerteket a magyar irodalom és nyelv, valamint történelem tanításával egészítsék ki. Az 1806-os Ratio Educationis már külön részt szentelt a nőnevelésnek, az akkori lányok már az illemtan, tánc, háztartás, házimunka, és gyermeknevelési ismeretek mellett már matematikát, földrajzot és magyart is tanulhattak, természetesen a szokványos francia és német irodalom mellett. Az oktatható ismeretek gyarapodásával párhuzamosan a lányok látóköre is egyre szélesebbé vált, és már nem volt ritka, hogy szembeszegültek szüleik parancsainak. Volt, aki az előírt házasságba nem egyezett bele, mások politikai babérokra törtek, ami igazi szentségtörésnek számított a még a XIX. században is, de akadtak, akik botrányos magánéletükkel vívták ki a társaság nem tetszését.

Az 1800-as évek első felének egyik legismertebb nemeskisasszonya minden bizonnyal Hollósy Kornélia volt, aki arisztokrata származása ellenére nagyon komoly színésznői-énekesnői pályát futotta be. Apja, Korbuly Bogdán, örmény eredetű, gazdag temesi földbirtokos volt, ötezer hold tulajdonosa, aki Németországban, Franciaországban és Svájcban neveltette leányát különböző zárdákban, ahol azonban hamar felfigyeltek Kornélia tehetségére. Az apa azonban hallani sem akart arról, hogy énekesnőnek adja a leányát, hiszen ebben az időben ezt a mesterséget igen erkölcstelennek tartották. Kornélia viszont középiskolai tanulmányait követően kikérte anyai örökségét, és európai fellépő-körútra indult. A külföldi utazás után 1846-ban hazalátogatott Temesvárra, ahol óriási sikert aratott Bellini Alvajáró című operájában. Innen már egyenes út vezetett Pestre, a Nemzeti Színházba, ahol Blaha Lujza előtt ő viselhette először a „csalogány” nevet. Kornélia már itt ment feleségül Lonovics József nemeshez, aki abszolút támogatta arája művészi ambícióit. A társaság is megbocsátotta végül a színészkedést, színházi pályafutása mellett a férjével közösen sikeres szalont vittek az 1800-as évek közepén, ahol a főrendek tagjai ugyanúgy megfordultak, mint Szigligeti Ede, Gyulai Pál, Arany János, Tompa Mihály vagy éppen Jókai Mór.

Ráday Biri viszont teljesen más tevékenysége miatt botránkoztatta meg a főúri közönséget az 1800-as évek közepén. A nemes kisasszony ugyanis családi kötelékei révén a magyar szabadságharc, függetlenség eltántoríthatatlan híve volt. Sorra járta a korabeli irodalmi szalonokat, ahol lelkesen politizált az oda látogató művészekkel és nemesekkel. A kiegyezés előtt, amikor Ferenc József császár a magyar fővárosba látogatott, akkor pedig minden női báját bevetve könyörgött testvérei felmentéséért, akiket hosszas sáncfogságra ítéltek az 1848-49-es cselekedeteik miatt. Kérelmének először nem volt foganatja, de a császár, úgy látszik, megjegyezte a bájos fiatal leány szavait, mert rövid idő múlva mind Ráday Gedeont, mind pedig Ráday Pált szabadon eresztették. Különösen a Habsburg hű főnemeseknek nem tetszett, hogy Ráday Biri – bár ebben az időben szinte minden fiatal leány németül beszélt a társasági eseményeken – nem volt hajlandó csakis magyarul megszólalni. Még egy anekdota is fennmaradt, miszerint egy zeneboltban vásárolgatott barátnőjével a kisasszony, amikor németül kívánták kiszolgálni. Biri azonban komoran rápirított az eladóra, hogy ha nem tanul meg magyarul beszélni, akkor nem méltó arra sem, hogy magyar zeneművekkel és könyvekkel kereskedjen.

Vay Sarolta/Sándor, forrás: Wikipedia

Végezetül emlékezzünk meg egy igazi botrányhősnőről, a leszbikus kalandjairól ismert Vay Saroltáról, aki grófkisasszony létére nem átallott nadrágba bújni és férfiként élni. Története még egészen kisgyermekként kezdődött, amikor édesapja – gróf Vay László – egy drasztikus lépésre szánta el magát. Mivel fiúgyermekre vágyott, de az nem született, ezért Saroltát kezdte fiúsan nevelni: lovaglást, vívást, célba lövést tanította leányának és németországi egyetemekre küldte őt tanulni: megfordult Lipcsében, Drezdában és Berlinben is. Az elszegényedett grófkisasszony később Vay Sándor néven újságíróként, tudósítóként dolgozott, és emellett regényeket és novellákat írt. A korabeli beszámolók szerint 150 centis magassága nem volt épp macsós, de ennek ellenére nagyon is tetszett a nőknek, több leszbikus kapcsolata is volt élete folyamán, de emellett szerette a férfiak minden züllött kedvtelését: erősen szivarozott, sokat kocsmázott, lóversenyeken fogadott, verekedett, párbajozott, színésznőt szöktetett és nyilvánosházak gyakori vendége volt. A vidéki nemes kisasszonyok és főurak életét idézik meg manapság a birtokszállodák, ahol bárki megtapasztalhatja a vidéki élet szépségeit.