Birtokélet

A magyar boszorkányüldözések története

2019. október 30. - nemesiné

Az ügyes bábák, a Gellért-hegyen vigadó szépasszonyok és a tehetősebb özvegyek is könnyen boszorkányvád alá kerülhettek a XVIII. század első felében.

ordeal_of_water.jpgVízpróba, Forrás - Wikipedia

 Az elmúlt századokban vidéken mindenki ismerte Luca székének legendáját, amelyre felállva meg lehetett látni a boszorkányokat a templomban. Az őszi szüretelés után, a fonókban, a sötét téli estéken rémisztő történeteket meséltek egymásnak az emberek: gyógyfüveket ismerő méregkeverőkről, gyermekeket újjáélesztő bábákról, ördöggel közösülő és a Gellért hegy körül röpködő boszorkányokról, rontást hozó, átkozódó vallástalanokról. Ezek a félelmetes elemek beépültek a mindennapi emberek hitvilágába annak ellenére, hogy Magyarországon viszonylag kevés embert vádoltak meg és végeztek ki a boszorkányüldözések idején, legalábbis Európa nyugati feléhez viszonyítva. Mindenesetre azért sikerült közel 1000 nőt és férfit máglyára küldeni 1750-ig bezárólag.

 Arról jórészt Árpád-házi királyaink tehetnek, hogy nálunk a boszorkányüldözés nem volt olyan gyakori, mint Nyugat-Európában. Már államalapítónk, István is szigorúan szabályozta a boszorkánypereket, amelyek eleinte főként a keresztény vallás felvétele előtti, ősi hitvilággal és annak szertartásaival voltak kapcsolatosak. Akkoriban a papok ugyanis nem nézték jó szemmel, ha valaki a régi, magyar, pogány szokásokat követte. A boszorkányüldözésnek végül Könyves Kálmán vetett véget, aki törvénybe iktatta, hogy márpedig „strigák” (így hívták az éjjeli vérszívó lényeket) nincsenek. Ezután kevésbé foglalkoztatta az embereket a boszorkányság és pereket is ritkán indítottak: amikor nyugaton tombolt a boszorkányüldözés, nálunk csak elvétve találunk egy-egy pert. Ennek a nyugalomnak vetett véget az ország három részre szakadása: a török területeken, az Erdélyt is magába foglaló fejedelemségben és a Habsburg részen elszaporodtak az ilyen esetek is.

 A mohácsi vész utáni két évszázadban több nagyobb üldözési hullám zajlott, ezek férfiakat is gyakorta érintettek, és sok esetekben a politikai ellenfelek eltávolítását, vagy előkelő vádlottak esetén a vagyon elkobzását szolgálták. A magyar boszorkányperek nagy időszaka az 1700-as évek első 50 éve volt. A Rákóczi szabadságharc után ugyanis előszeretettel vádolták meg a magyarpárti lakosokat koholt vádakkal, ugyanakkor az országban dúló járványok, a szegénység tovább erősítette a társadalom nyomorát. A bajokért pedig valakinek fizetnie kellett, ilyenkor jobb híján megvádolták a falvak bábáit, vajákos asszonyait, híres szépségeit. Ez alatt az öt évtized alatt mintegy 2300 boszorkányper zajlott, és minden ötödik eset halálos ítélettel zárult. A legemlékezetesebbek a szegedi boszorkányperek voltak, amelynek végén hat férfit és hat nőt égettek meg a Boszorkánysziget területén, köztük az akkor már 82 esztendős Rózsa Dánielt, a város leggazdagabb polgárát és egy bábaasszonyt, Kökényné Nagy Annát, valamint a 16 éves Oxy Ilonát, egy klán legfiatalabb tagját.

 A magyar boszorkányüldözéseknek volt néhány jellegzetesen hazai sajátossága. Ilyen volt például az, hogy azok a vádlottak, aki bizonyítani tudták, hogy semmi közük a boszorkányokhoz és a táltosokhoz, nem kerültek kivégzésre. Míg nyugaton elsősorban az emberek elleni cselekedeteik miatt vádolták meg a boszorkányokat, nálunk igen jelentős mértékben szerepeltek a perekben az időjáráshoz kapcsolódó mágikus praktikák is. Magyarországon nagyon sok ügyes bábát is megvádoltak boszorkánysággal, míg nyugaton igen keveset. Itthon igen ritkán ábrázolták, festették vagy rajzolták le a boszorkánypereket és kivégzéseket, ellenben tőlünk nyugatra külön iparág fejlődött ki erre a célra. A vádak során számos helyi sajátosság is felbukkan, így például a lovon nyargalás és lóvá változási képesség már bizonyíthatta a vádlott boszorkány mivoltát, illetve az is, ha valaki a Gellért-hegy körül röpködött éjjelente, kedvelt vallatási módszer volt a vízpróba, amelynek során az összekötözött szerencsétlent a közeli folyóba vagy tóba vetették. Ha elsüllyedt ártatlan volt, ha fennmaradt, akkor bizonyítottan az ördögtől kapott segítséget.

 Az XVIII. század első felében tomboló boszorkányüldözési hullámának végül Mária Terézia vetett véget, aki kiadott egy rendeletet 1756-ban: ezalapján a gyanúsítottakkal szembeni eljárási mód körültekintőbb lett, így ítélet csak akkor születhetett, ha az eljárás lefolytatása során bizonyítottan minden körülményt figyelembe vettek. A perek felügyeletét a Kancellária biztosította, így az egyház és a helyi bírák már senkit nem ítélhettek el önkényesen. Az uralkodónő 1758-ban azt is elrendelte, hogy az ilyen ügyek kezdete előtt tájékoztatni kell őt személyesen. Az utolsó személy, akit Magyarországon boszorkányság (és gyújtogatás) vádjával kivégeztek, Deák Mihályné Berkesz Sára volt, aki pallos általi halállal hunyt el Nagybányán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokelet.blog.hu/api/trackback/id/tr1815173010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.