Birtokélet

Az utolsó percben menekült meg a mangalica a kihalástól

2019. január 16. - nemesiné

A csúcson 6,5 milliós volt az állomány, de jöttek a pisztolyos juhászok, a pestis és a német malacok.

58085.jpgForrás: Fortepan, Baráth Endre

Bár a mangalica ősi magyar fajtának számít, mégis meglehetősen rövid történelemre tekinthet vissza. Igaz a török uralom ideje alatt Magyarországon a teljes sertéstenyésztés szinte megszűnt és az ágazat csak az 1700-as évek elején kezdett újra magára találni. Ekkor azonban még a Kárpát-medencében őshonos szalontai- és a rómaiak által behozott bakonyi sertések alkották a bővülő állományt. Az 1800-as évek elején igen híresnek számítottak a szerb sumadia fajtához tartozó malacok, melyekből József nádor egy látogatása alkalmával kapott ajándékba néhány egyedet, 1833-ban.

            A 10 koca és két kan a nádor kisjenői birtokára került, ahol a meglévő fajtákkal kezdték keresztezni őket. A sikeres törekvések nyomán már 1840-re létrejött egy új fajta, melyet már mangalicának tekinthetünk és hamarosan a magyar vidék szinte kizárólagos állata sertése lett. Abban az időszakban a mangalica még három színváltozatban létezett, ám idő közben a fekete szín teljesen eltűnt. Mára csupán a szőke és a fecskehasú egyedek láthatóak. Bár a mangalica igen lassan fejlődő fajta, magas zsírhozama és rendkívüli ellenálló képessége hamar kedveltté tette.

            E fajta zsírszázaléka olyan magas, hogy egy 150-160 kilós példány akár 70 kilogramm zsiradékot is adhat és az 1920-as években olyan esetet is feljegyeztek, amikor a zsírarány elérte a 74 százalékot. Nem csoda, hogy az itthoni állomány 1884-ben már megközelítette az 5 millió egyedet, míg 10 évvel később már 6,5 millió mangalicát tartottak Magyarországon. Azonban a fajta tartása nem volt egyszerű feladat. Mivel az ilyen sertéseket rendszerint szabadon tartották, így még a ház körüli egyedek is magukban járhattak a legelőkre, és gyakran előfordult, hogy akár még a vaddisznókkal is párosodtak. Ez és a komolyabb háziasítás hiánya a fajta elvadulásához vezetett. Az 1800-as években nem volt ritka eset, hogy pásztorok pisztollyal az oldalukon jártak, ami nem csak a farkasoktól, hanem bizony a megvadult mangalicáktól is védte őket. Több esetben is előfordult, hogy a szabadban elaludt juhászt saját disznói ölték meg, de több esetben a kutyákat, sőt a farkasokat is széttépték.  

            Ennek ellenére a mangalica sikerei egészen az 1910-es évekig folytatódtak, ám két dolog mégis megpecsételte a sorsukat. A gépesítés előrehaladtával már sokkal kevésbé volt szükség olyan lábon hajtható fajtákra, mint a mangalica, hiszen a századforduló után egyre inkább a hízótelepeken történő tartás vált megszokottá. Ráadásul eddigre magas zsírszázalékúak helyett a hússertések iránt növekedett a kereslet és ebben a versenyben a mangalica komoly hátrányban volt a többi fajtához képest. A második ok pedig még ennél is nagyobb csapást jelentett az állományra, ugyanis 1895-ben itthon is feltűnt az amerikai eredetű sertéspestis. Ez a betegség összesen 20 évig, egészen 1915-ig tombolt Magyarországon és összesen 4,5 millió sertés pusztulását okozta. Mivel ekkor a populáció túlnyomó része mangalicákból állt, így nem csoda, hogy az elhullott állatok 95 százaléka ebből a fajtából került ki.

            Az említett okok miatt ekkor a fajtaváltás mellett döntöttek és a megcsappant állományt már inkább angol és német egyedekkel és fajtákkal frissítették fel. Ráadásul a két nagy világégés tovább apasztotta a populációt, így az 1940-es évek közepére kishíján eltűnt az országból ez a fajta. Bár a Magyar Állattenyésztők Országos Szövetsége újra indította a tenyésztést, a legnagyobb egyedszám is csupán 24 ezer darab volt az 50-es évek közepén. Eddigre a fajta iránti kereslet ugyanis szinte teljesen megszűnt, így tíz év alatt ez a nem túl magas szám is a tizedére olvadt. De ez még mindig nem volt az igazi mélypont! Bár a központi hatalom 1973-ban – a szürkemarhával együtt – védetté nyilvánította a mangalicasertéseket, egy ideig úgy tűnt, hogy rendelkezés túlságosan későn érkezett. Az 1976-os felmérés szerint ugyanis alig több, mint 40 koca maradt az országban. Azonban az 1974-ben megindult génrezerv tenyésztés végül eredményre vezetett és az egyedszám újra növekedésnek indult. A populáció 2011-re elérte a 6000 kocát, míg mára 60-70 ezer példányról szólnak a becslések.

Ha kíváncsi vagy hogyan éltek régen az emberek vidéken, akkor látogass el például a Zichy Park Hotelbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokelet.blog.hu/api/trackback/id/tr1014518426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TSandor Toth 2019.03.14. 06:46:28

"Több esetben is előfordult, hogy a szabadban elaludt juhászt saját disznói ölték meg, de több esetben a kutyákat, sőt a farkasokat is széttépték."A disznót őrző ember neve nem a juhász hanem a kondás. A juhász juhokat őriz.