Birtokélet

Tivi gróf, az első magyar pornográf regényíró

2018. december 17. - frumentarius

Bemutatkozik Zichy Tivadar, aki csekélyke vagyonát nem származásának, hanem kalandvágyának és népszerű pornográf regényeinek köszönhette.

tivi1.jpg

 

Zichy Tivadar

Fotó: wikipedia

 

A korábban már ismertetett híres Zichy család egyik legvitatottabb sarja, Zichy Tivadar Nagy-Britanniában látta meg a napvilágot a XX. század legelején. Édesapja, az akkorra teljesen elszegényedett Zichy Béla Rezső – aki megalapította az első magyar autómobil szövetséget – egy angol lányt vett el feleségül. Mabel Elizabeth Wright pedig ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekeit hazai földön szülje meg. A kis Tivi-gróf, ahogyan később is nevezték a jóvágású, sudár alkatú ifjút, szeretett hazalátogatni apja hazájába, ahol szépek voltak a lányok és asszonyok, nagyokat lehetett mulatni a Király utcai lebujokban és ahol a 20-as évek végén beleszeretett az autóversenyzésbe. Magyarországon több híres versenyt is megnyert, Bugattit és egyéb ritkaságokat tört össze, hogy 1929-ben kénytelen legyen visszaszökni második hazájába a hitelezők elől. S mivel autóskarrierje és filmszínészi pályája is befuccsolt, Tivi gróf kénytelen volt új kereseti források után nézni.

tivi2.jpg

Tivi gróf egy Bugatti volánja mögött 

 

Ekkor ötlött fel benne, hogy írói karrierbe fog és megírta első ponyvaregényét, az 1932-ben megjelenő „A szenvedélyt”. Az első könyvet számos újabb követte, amelyek miatt a 30-as években többször bíróság elé kellett állnia, mivel az irományokat a nagyérdemű igencsak pornográfnak titulálta. Manapság már jóval megengedőbbek vagyunk az erotikus könyvekkel szemben, de képzelhetjük, hogy mit szóltak az 1930-as évek Budapestjén például a Matild szeretői című regényhez, amelyben egy vénlány hollywoodi öltöztető kerül három életerőtől duzzadó férfiúval egy lakatlan szigetre. Természetesen a könyvben részletesen leírja Tivi gróf, hogy Matild miként szépül meg, lesz egyre kéjéhesebb, és tart fenn viszonyt mindhárom férfival. Az Orgia Rt., már címében is sokat sejtető történeteket ígér. A sorozatot indító regény az Orgia R. T. Ez tulajdonképpen egy elképzelt város, a közép-európai Abnormia pornónegyedét mutatja be egy szexuálgengszter szemén keresztül. Volt ott olyan hely, amit majdnem kizárólag férfiak keresték fel, a mellette fekvő, szigorúan zártkörű női 'klub'-ot pedig csak a gyengébb nem tagjai. De volt itt homoszexuális klub és pornografikus filmvetítő színház is, ahol nem volt ritka az élő bemutató sem. A könyvek jól fogytak még a világválság ellenére is, így Tivi gróf bátran tivornyázhatott az erotikus irodalommal járó jövedelemből. Ha pedig éppen nem vették a ponyvákat, sebaj újabb pénzes szerető vagy feleség után nézett.

 

Az már Zichy könyveiből is kiderült, hogy a jóvágású gróf bizonyára számos erotikus kalandot ismerhetett testközelből. S a korabeli híradások szerint Tivi gróf valóban a gyengébbik nem őszinte hódolója volt. Először szülei választottját vette el feleségül, hogy azután a híres párizsi esküvőt követően, a pesti nászúton faképnél hagyja a leányt és elmerüljön a híres pesti szépségek világában. A lány ezután rögtön Olaszországba távozott és beadta a válópert, arról nem szól a fáma, hogy mennyi pénzt hozott hozományként Tivi grófnak és ebből mit sikerült elvernie a dőzsölő főúrnak. Később is próbálkozik Tivi gróf nagy hozománnyal bíró ifjú lányok elcsábításával, de ezeket a terveket sokszor a gondos szülők megakadályozták. Egy biztos, hogy Zichy Tivadarnak jól csengő neve ellenére nem igen volt jó híre a lányos házaknál. Gazdag feleség híján filmszínészkedéssel, kaszinóval és csalások tömkelegével próbált pénzt szerezni dorbézoló életviteléhez Tivi-gróf, aki a háború előtt kénytelen volt visszavonulni a rengeteg per elől Nagy-Britanniában. Az 50-es években több játékfilmben is találkozhatunk vele hol szereplőként, hol pedig rendezőként, de valódi karriert fotósként épített. 1987-ben lett öngyilkos, máig tisztázatlan okokból.

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokelet.blog.hu/api/trackback/id/tr1614495580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.