Zsarnok béresgazdák, intézők és kulcsárok irányították a birtokok „közkatonáit”, akiknek még az elsőbéres tempóját is figyelnie kellett.

Fotó: Fortepan/ Babarczy Eszter

 A középkortól a XIX. század végéig a vidék élete általában a parasztgazdaságok és az uradalmi birtokok köré szerveződött. A saját földdel nem rendelkező munkaképes réteg általában e kettő valamelyikében vállalhatott idényjellegű vagy egész éves munkát. A két gazdaság forma között – a méretbeli eltérésen túl – az alapvető különbség abban mutatkozott, hogy míg a parasztgazdák többnyire maguk (is) dolgoztak a földjeiken, addig az uradalmakban a birtokos már a cselédségre bízta a munkát. Az uradalmi birtokok szervezettsége és hatékonyság jóval magasabb szinten állt így bevételeik is magasabbak voltak, igaz a béresek (éves bérmunkára szegődött nincstelenek), ebből nem sokat észleltek. Juttatásaik nem voltak jellemzően magasabbak, mint a parasztgazdák dolgozóié, ám jóval nagyobb biztonságban éltek, sőt gyakran életük végéig dolgozhattak és élhettek a birtokon.

            A béresek általában az év első napján kötötték meg a szerződésüket és az utolsó napig állt fenn. A nők csak gyermekük születéséig voltak éves szerződésben, ezek után csak idénymunkát vállaltak. Azok a béresek, akik családosan is a birtokon maradtak tanyásbéresnek hívták, és ők álltalában már nem az istállóban, hanem a gazda házában elkülönített szobában laktak. Ha év elején nem volt elegendő jelentkező a béresi munkára, akkor a nagyobb városokban tartott embervásárokon lehetett feltölteni az állományt. A cselédek esetében meg lehetett különböztetni a birtokosi kúrián vagy kastélyban szolgáló házicselédeket és az ehhez tartozó pusztaságban ténykedő béreseket.

            Az uradalmi birtokok szerveződése nagyban függött a földterület nagyságától, de a legfőbb irányító minden esetben az intéző volt. Ő az alá beosztott embereken keresztül irányította a béreseket. Szintén magas beosztásnak számított a magtárak kulcsait és a benne lévő terményeket felügyelő kulcsár, bár a kisebb birtokok esetében ezt a két munkakört ugyanaz a személy látta el. A legjelentősebb nagybirtokosok már béresgazdát is kineveztek, aki csak az intézőnek és rajta keresztül a birtokosnak tartozott beszámolni. Ők általában a legnagyobb szakértelemmel rendelkező, középkorú, családos férfiak voltak, akik közvetlenül irányították a béreseket. Ők dolgozni már csak akkor álltak be, ha a munka az ő szakértelmüket követelte meg. Mivel a béresgazdákkal szembeni legfőbb elvárás a lehető legmagasabb termelés elérése volt, így általában nem válogattak az eszközökben. A legtöbb béresgazda valósággal zsarnokoskodott az alá beosztott béresek felett.

            A fentebb említett vezetőkön kívül még kiemeltebb szerepben voltak a különböző gazdák, akik már csak a közvetlenül alájuk beosztott csoport munkáját irányították, de ők maguk is velük együtt dolgoztak. A kocsisgazda például a lovak ápolását, a kocsik karbantartását végezte és az ő dolga volt a birtokos fuvarozása is, bár a legnagyobb birtokokon több kocsis is alájuk volt rendelve. Szintén kivételezettebb helyzetben voltak a nyájakat terelő juhászok, gulyások, egyebek, akik jóval szabadabb életet éltek, annak ellenére, hogy ők is béresek voltak. Ők általában magasabb ellátmányt, kommenciót kaptak és nem is tekintették magukat egyenrangúnak a többi cseléddel.

            A nagyobb birtokokon többnyire iparosok (ácsok, kovácsok, stb.) is dolgoztak, akiknek értelemszerűen a szerszámok, a szállító eszközök és az épületek készítése, karbantartása volt a munkájuk. A béresek rangsorában az utolsó előtti helyen az állati erővel dolgozó ökrös- és szekeresbéresek álltak, mivel ők hatékonyabb és nagyobb szakértelmet igénylő munkát végeztek a gyalogosbéreseknél. Ez utóbbi két csoporton belül valamelyest kiemelt szerepet élveztek még az elsőbéresek, akik a munka tempóját szabták meg.

Fotó: Fortepan/ Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége

Ők a legjobb korban lévő, béresek voltak, akik korábban már kitüntették magukat munkabírásukkal és a többieknél nagyobb szakértelükkel. Ők azonban már nem élvezhettek különlegesebb bánásmódot vagy magasabb ellátást, mint a többi, átlagos béres. Természetesen – csakúgy, mint a házicselédek esetében is – a béresek teljes munkaerejével és munkaidejével a gazda rendelkezett. Az átlagos munkaidejük hétfőtől szombatig tartott, de aratási, betakarítási időszakban gyakran fordult elő, hogy a vasárnap sem volt teljes egészében a pihenésé.